Búza nélkül

Cöliákia: Súlycsökkentő laboratórium

A búzafogyasztás és a cöliákia között ok-okozati összefüggés van. A cöliákiásoknak a betegségük súlyosabb következményeinek kiküszöbölése érdekében ki kell iktatniuk a búzát az étrendjükből, és a gluténmentes diétával szerzett tapasz­talataikból mi is profitálhatunk – különösen a fogyást illetően.

A betegséget sok orvos alulértékeli

Ezért és a nem egyértelmű tünetek miatt a diagnózist átlagosan tizenegy éves késéssel állítják fel, és a betegek a tápanyagok elégtelen felszívódása miatt ekkor már súlyosan alultápláltak. Ez különösen azokra a gyermekekre igaz, akik a korukhoz képest fejletlenek, és a testsúlyuk is jóval a kortársaik átlaga alatt marad.

Ahol a problémák kezdődnek…

Néhány páciens már csont és bőr, mire megállapítják a prob­lémái okát. A Columbia Egyetem 2010-es vizsgálatai szerint az általuk bevont 369 cöliákiás közül 64-nek (17,3 százalék) a megdöb­bentően alacsony 18,5-ös értéknél is kisebb volt a testtömegindexe (egy 18,5-ös BMI-vel rendelkező 162 cm magas nő tömege 47,5 kg, egy 178 cm-es férfié pedig 60 kg). Az elégtelen táplálkozást és a csökkent kalóriabevitel miatt leromlott állapotukat hasmenések teszik még rosszabbá.

A búza gluténjának megvonásával eltűnik az az offenzív ágens, amely a vékonybelek nyálkahártyáját pusztítja

A szövetek regene­rálódása jobb vitamin- és ásványianyag-felszívódást eredményez, emellett javul a kalóriabevitel, és a hatékonyabb emésztés miatt nő a testsúly. Ez a többszörösen dokumentált, súlygyarapodással járó jelenség a vészesen alultáplált cöliákiásoknál figyelhető meg.

A kórt hagyományosan a gyerekek betegségének tartják, ám az elmúlt 30-40 évben megfigyelték, hogy az újonnan diagnosztizált esetekben inkább a súlyfelesleg a jellemző. Egy vizsgálat során azt találták, hogy az cöliákiások 39 százaléka volt túlsúlyos (25-29,9 közötti BMI) és 13 százalékuk elhízott (>30-as BMI) – azaz a páciensek több mint felének volt súlyfeleslege.

Kutatási eredmények

Ha azokat a túlsúlyosakat vesszük, akik a kórismeret felállítása­kor nincsenek nagyon lesoványodva, akkor azt tapasztaljuk, hogy a gluténmentes étrend bevezetése jelentős fogyást eredményez. Iowában a Mayo Klinikán 215 cöliákiás folyamatos monitorozá­sakor kiderült, hogy a súlyfelesleget cipelő betegek átlagosan 12,5 kilogrammot fogytak az első hat hónapban.

A Columbia Egyetem imént említett tanulmánya szerint a túlsúlyos páciensek száma egy éven belül megfeleződöttátlagosan 11,8 kilogrammot fogytak azok, akiknek a BMI-je a 25-29,9-es tartományba esett. A vizsgá­latot vezető dr. Péter Green gasztroenterológus professzor szerint „nem világos, hogy ezt a csökkent kalóriabevitel vagy az étrend valamelyik tényezője idézte-e elő” Szerintem már az eddig leír­takból is világos, hogy a látványos fogyás a búza megvonásának köszönhető.

Mi a helyzet a gyermekekkel?

Gyerekeknél is hasonló jelenségek figyelhetők meg. A búza gluténjának kiküszöbölés után nagyobbak lesznek az izmaik, nor­malizálódik a növekedésük, és kevesebb lesz a testük zsírtartalma, mint nem cöliákiás kortársaiké (a súlygyarapodásukat nehéz pon­tosan monitorozni, mivel növésben vannak). Egy másik tanulmány­ból kiderült, hogy a gluténmentes diéta mellett a vizsgált túlsúlyos beteg gyermekek 50 százalékának visszatért a BMI-je a normál tartományba.

A dolgot az teszi különösen érdekessé, hogy a glutén kikü­szöbölésén kívül semmilyen más étrendi korlátozás nem volt. Nem méricskélték a kalóriákat, nem írták elő az ételadagokat, nem volt testedzés, és nem alkalmaztak semmilyen fogyókúrás módszert. Nem volt semmilyen előírás a szénhidrát- és zsírbevitelre, csak a gluténra.

Még ennél is furcsább az, hogy sokan térnek át cöliákia nélkül is a gluténmentes táplálkozásra, és néhányuknál – néha meglehetősen drámai – súlygyarapodás következik be. (Később lesz szó arról, hogy aki fogyni akar, annak nem szabad az egyik testsúlynövelő táplálékot – adott esetben a búzát – egy másik testsúlynövelő táplálékkal helyettesítenie.) Bizonyos fogyókúrás módszerekben előírják a gluténmentes étrendet. Ez ugyan hibás ajánlás, de ettől még tény, hogy a búza gluténjának megvonásakor a cöliákiások nagy részénél fogyás figyelhető meg.

Az idézett vizsgálatokat végző szakemberek azt gyanítják, hogy „más tényezőknek” is lehet szerepe, ugyanakkor említést sem tesz­nek arról, hogy a rendkívüli súlyvesztés esetleg a búzának lenne betudható.

Fontos tény, hogy a gluténmentes étrend mellett jelentősen csök­ken a kalóriabevitel – a normálishoz képest mintegy 14 százalék­kal. Egy másik tanulmányban leírták, hogy a glutén megvonását szigorúan betartó cöliákiások napi 418 kilokalóriával kevesebb energiát vesznek fel másoknál25, ami a normális napi 2500 kilo­kalóriához képest 16,7 százalékos csökkenés, és nem csoda, ha ez felér egy fogyókúrával.

Diéta a fogyás érdekében

A szakemberek képtelenek voltak felülemelkedni a hagyomá­nyos táplálkozástudományi dogmákon, és a „kiegyensúlyozatlan” jelzőt használták az első vizsgálat során alkalmazott diétára, mi­vel a gluténmentes étrendben nem volt tészta, kenyér vagy pizza. Ugyanakkor sok volt benne az olyan „rossz természetes élelmiszer” (igen, szó szerint ezt írták), mint a hús, a tojás és a sajt.

Közben akaratukon kívül bebizonyították – csak éppen nem vették észre -, hogy a búzamentes táplálkozás előnyös, mert csökkenti az étvá­gyat, és az energiabevitel valódi ételekkel történik. Nemrégiben megjelent két elismert szaktekintély által a cöliákiáról írt alapos áttekintés, amelyben a szerzők még csak meg sem említik a glutén elhagyásakor bekövetkező fogyást.

Az adataikból azonban min­den világosan látszik:

A búza eltüntetése súlycsökkentéshez vezet. A tudósok hajlamosak rá, hogy a búza- és gluténmentes étrend melletti fogyásért a kevésbé változatos táplálkozást okolják, nem pedig a búza kiiktatását. (Később megmutatom, hogy a búza ki­hagyásával is lehet változatosan táplálkozni, mert így is bőséges a választék.)

Akár az exorfinok hiánya, akár az inzulinszint csökkenése miatti kisebb étvágy, akár valamilyen más tényező okozza, a búza eltün­tetése 350-400 kilokalóriával kisebb napi energiabevitelt eredmé­nyez, miközben semmilyen korlátozás sem vonatkozik a kalóriákra, a zsírokra, a szénhidrátokra és az adagok méretére. Nem kisebb a tányér, nem kell sokáig rágni az ételt, és senki sem ajánlja a gyakori, kis étkezést, csak a búzát kell száműzni az asztalról.

Semmi okunk azt hinni, hogy a kedvenc gabonánk kiebrudalásakor tapasztalható súlycsökkenés csak a cöliákiásokra jellem­ző. Mindez igaz a gluténra nem érzékenyek esetében is. Több ezer páciensem megfigyeléséből szerzett tapasztalataim szerint ugyanolyan látványos és gyors fogyást lehet elérni, mint az elhízott gluténérzékeny betegeknél.