De hát gyermekkorunkban hizlaló és cukros ételeken nőttünk fel!

A XX. század közepén született generációm tagjaihoz hasonlóan én is „csodakenyéren” és hangzatos nevű süteményeken nőttem fel, ezért hosszú és szoros kapcsolatba kerültem a búzával. A hú­gaimmal együtt valóságos szakértők lettünk a reggelire fogyaszt­ható cereáliák területén, sőt a különféle márkanevű müzlikből saját keverékeket kutyultunk össze, amelyeket buzgón lapátoltunk ma­gunkba, majd a végén mohón szürcsöltük az édeskés, pasztellszínű tej maradékát a bögrénk aljáról. A többszörösen feldogozott élel­miszerekkel kapcsolatos élmények természetesen a reggeli után is folytatódtak. Tízóraira anyám általában mogyoróvajas vagy bo­lognai szendvicset készített, de ez csak a prelűd volt a celofánba csomagolt szép, nagy szelet édes süteményekhez vagy más lisztből készült nyalánkságokhoz. Ebédnél imádtuk a jó sok tésztát tartal­mazó poharas leveseket, amelyeket csak meg kellett melegíteni. Ezután következett a sült csirke, a kukoricaprósza, majd utána is­mét valamilyen búzából készült sütemény.

Elsőéves egyetemista koromban minden nyalánkságra beváltha­tó menzajegyeimmel felfegyverkezve reggelire gofri- és palacsinta­hegyekkel vettem fel a harcot, az ebédnél egy nagy adag gnocchival küzdöttem meg, a vacsorát pedig a spagetti és az olasz kenyér elleni (győzedelmes) harc jelentette. Természetesen nem maradhatott el a desszert sem, többnyire mákos muffin és valamilyen krémes sütemény formájában. Tizenkilencéves koromra már nemcsak te­kintélyes „pótkerékkel” dicsekedhettem a derekam körül, hanem szinte állandóan fáradékony voltam. A következő húsz évben úgy próbáltam küzdeni ellene, hogy kannaszám ittam a kávét, mert szinte állandó, álmos bódulatban éltem, amelyet akkor sem tudtam legyűrni, ha rengeteget aludtam.

A dolog nem is tudatosult bennem egészen addig, amíg meg nem láttam azt a fényképet, amelyet a feleségem készített rólam a tíz- valamint nyolc- és négyéves gyermekeink társaságában egy floridai, Marco-szigeti nyaraláson. Ekkor 1999-et írtunk. A képen a homokban alszom, két oldalra leomló hájas hassal, a tokám pedig ráfolyik a duci felkaromra.

Ekkor döbbentem rá, hogy nemcsak némi többletsúlytól kellene megszabadulnom, hanem csak a hasamon van jó tizenöt kilónyi felesleg. Mit gondolhatnak a betegeim, amikor diétás tanácsokat adok nekik? Semmivel sem vagyok jobb, mint azok az orvosok, akik az 1960-as években vidáman szívták a cigarettájukat, miközben arra buzdították pácienseiket, hogy éljenek egészségesebben.

Hogyan kerültek rám ezek az extra kilók?

Mindennap 5-8 kilométert futottam; normális, túl sok húst és zsírt sem tartalma­zó étrenden éltem; nem jártam gyorséttermekbe; nem nassoltam; kifejezetten odafigyeltem rá, hogy egészséges, teljes kiőrlésű ter­mékeket fogyasszak?

Persze voltak sejtéseim. Nem lehetett nem észrevenni, hogy több­órás álmosság és levertség tört rám azokon a napokon, amelyeken pirítós, gofri vagy péksütemény volt a reggeli. Ha csak sajtos rán­tottát ettem, akkor jól éreztem magam. Egy gyors vérvizsgálat meg­döbbentő eredményeket mutatott.

Trigliceridek: 3,96 mmol/1; HDL („jó”) koleszterin: 0,7 mmol/1; emellett az éhgyomri vércukorszin­tem is magas volt: 8,9 mmol/F. Hogyan lehet az, hogy mindennap futok, de közben elhízott vagyok, és emelkedett a vércukrom? Csak úgy, ha valami alapvetően rossz volt az étrendemmel, pedig min­dent elkövettem az egészséges táplálkozás érdekében. Különösen jellemző normálértékek (laboratóriumonként változó lehet): triglicerid: 1,7 mmol/1 alatt; HDL-koleszterin: 0,9 mmol/1 alatt; vércukorszint: 6,0 mmol/1 alatt (aford.) arra figyeltem, hogy sok teljes kiőrlésű, egészséges búzaterméket fogyasszak. Lehet, hogy ettől valójában csak kövérebb lettem?

Ezzel az eleinte csak bizonytalan sejtéssel kezdődött el annak a felfedezése, hogy mi okozza a túlsúlyt, a hozzá kapcsolódó egészségügyi gondokat, és közben arról is meggyőződtem, hogy az én személyes problémáimon jóval túlmutató, nagy figyelmet érdemlő jelenségről van szó.

Egy búzamentes kísérlet tanulságai

Egy érdekes tény: a 72-es glikémiás indexszel (GI) jellemezhető teljes kiőrlésű kenyér (GI: 72) jobban emeli a vércukorszintet, mint a kristálycukor, amely 59-es GI-jű szacharózból áll. (A glikémiás index egy viszonyszám, amely azt fejezi ki, hogy adott táplálékfé­leség mennyire emeli a vércukorszintet a glükózhoz, azaz a szőlő­cukorhoz képest, ha annak a Gl-jét 100-nak tekintjük*). Amikor a súlyfeleslegem csökkentésére kidolgoztam a stratégiámat, azt tekintettem legfontosabb feladatnak, hogy csökkentsem a vércu­korszintemet. A hozzám hasonló cipőben járó korábbi pácienseim esetében a józan ész azt diktálta, hogy ez úgy érhető el a leggyor­sabban és legegyszerűbben, ha a vércukorszintet legjobban növelő táplálékféleségeket kihagyják az étrendjükből. Általában véve igaz, hogy ez nem a cukor, hanem a búza. Összeállítottam számukra egy egyszerű segédletet, amely segít abban, hogy az egészséges ét­rendben a búzából készült termékeket alacsony GI-jű, teljes értékű ételekkel helyettesítsék.

Na de mi is az a glikémiás index?

A glikémiás index a pontos definíció szerint azt fejezi ki, hogy egy élelmiszer 1000 kj-nyi energiát termelő mennyisége milyen mértékben emeli a vércukor­szintet százalékosan, ha a szőlőcukor 100 kj-nyi energiát termelő mennyiségé­nek vércukorszint-növelő képességét vesszük 100 százaléknak. Az 50 százalék alatti értéket alacsonynak, 50-70 százalékosat közepesnek, 70-90 százalékosat magasnak, 90 százalék felettit pedig nagyon magasnak tartják, a szakemberek véleménye azonban erősen megoszlik a glikémiás index gyakorlati hasznának megítélésében.

Az étrendemet alkalmazó betegekkel három hét után labora­tóriumi ellenőrzést végeztünk. A várakozásaimnak megfelelően (néhány ritka kivételtől eltekintve) a vércukorszint a diabéteszes 7 mmol/l-es küszöbérték alá süllyedt. Ez a tapasztalat egybecseng azzal, hogy néha még a diagnosztizált cukorbetegség is gyógyítható – nem csak a vércukorszint tartható karban – a szénhidrátok, és különösen a búza bevitelének csökkentésével. A betegeim emellett fogytak 10,15, sőt akár 20 kilogrammot is. Ám nem ezen lepődtem meg legjobban, hanem azon, amire nem számítottam.

A panaszok csodával hatásos módon máris megszűntek!

A korábban emelkedett gyomorsav tartalomra, időszakos has­menésre és más hasi tünetekre panaszkodó pácienseim panaszai megszűntek. Évek óta tartó kezelhetetlen bőrkiütéseik meggyó­gyultak. Egyes reumás betegeimnek olyan mértékben csökkentek a fájdalmai, hogy a kezelésükre alkalmazott drasztikus gyógy­szerekkel is le lehetett állni. Ugyanez volt a helyzet az asztmásokkal is. A sportolók arról számoltak be, hogy javult a teljesítményük.

Mindenki soványabb és energikusabb lett; világosabban gondol­kozott; mindenkinek javult az emésztése, az ízületei és a légzése, és ez elég ok volt arra, hogy még jobban odafigyeljek a búzára.

A búzamentes diétát tartók néha megengedtek maguknak egy kis kilengést. Elmajszoltak néhány perecet vagy szendvicset egy össze­jövetelen, de perceken belül jött a hasmenés, jelentkeztek az ízületi fájdalmak vagy a nehézlégzés. A jelenség gyakran ismétlődött, és ez is egyre inkább a búzával kapcsolatos kutakodásra ösztökélt.

Eredetileg csak egy kísérletet akartam tenni arra, hogy csökkent­sem a pácienseim vércukorszintjét, de a fogyásukon és az egészségi állapotukban bekövetkezett javuláson még ma is elámulok.

Címke: Katgóriák: Búza nélkül

Véleménye fontos számunkra, írja meg!

Az email cím nem lesz nyilvánosan olvasható! A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitölteni!

tizenhárom + tizenhat =