• cukorbetegség
• Neuropatia

Neuropatia – az idegelemek cukorbetegség okozta károsodása

Neuropátia

Az idegszövet cukorbetegség okozta működési és/vagy strukturális bántalma, az összefoglaló elnevezéssel neuropátiának nevezett károsodás a nagy erek érelmeszesedése (arterioszklerózis) mellett a diabétesz másik, a szervezet egészét érintő szövődménye.

Prognosztikai jelentősége nagy

Az esetek egy részében közvetlenül életet veszélyeztető hatású lehet (pl. a szív érzőbeidegzésének károsodása következtében kialakuló „néma” infarktus, vagy súlyos ritmuszavarok megjelenése). Máskor az érintett személy szokásos életvitelét akadályozza (pl. járásbizonytalanság), vagy a szó szoros értelmében nem hátráltatja ugyan, de életminőségét rontja (pl. bélműködési zavarok, a vizelet-visszatartás nehezítettsége, merevedési nehézség).

A szervbeidegzési zavarok, az ún. autonóm neuropatia jelentőségét támasztja alá az a megfigyelés, hogy az e szövődményben – annak a szív- és érrendszert érintő formájában – szenvedő cukorbetegek keringési eredetű halálozása nagyobb, mint a károsodástól mentes társaiké. Diabéteszes neuropatia áll a nem traumás amputációk 50-75%-ának hátterében is.

Nem a cukorbetegség az egyetlen megbetegedés, ami az idegelemek működészavarát okozhatja. Hasonló panaszok és tünetek kísérhetik pl.

• a krónikus májbetegségeket,
• a rendszeres, tartós alkoholfogyasztást,
• a krónikus veseelégtelenséget (urémiás neuropatia),
• a vészes vérszegénységet,
• a leukémiák bizonyos formáit,
• egyes anyagcserezavarokat és
• genetikai betegségeket is.

A kórismézés tehát részben a károsodás természetének – az érző és/vagy a motoros idegműködés zavarának – felismerését, részben a háttérben álló ok feltárását, a szóba jövő megbetegedések elkülönítő diagnosztikáját jelenti. Az idegrendszer összetett felépítésű. Elemeit specializált, nyúlványos sejtek, az idegsejtek (szakkifejezéssel: neuronok) alkotják. Feladatuk részben a test felszínéről vagy belsejéből származó ingerek (érzületek) felfogása és továbbítása (ez az ún. érző, érzékelő, vagy szenzoros funkció), részben az ezek nyomán keletkező válaszok továbbítása (végrehajtó: effektor, az izmok esetében mozgató vagy motoros funkció).

Az idegsejteken számos rövid és egy hosszabb nyúlvány található

Az előbbieket dendrit, az utóbbit tengelyfonal, vagy axon néven említi a szakirodalom (utóbbi név a latin axis=tengely szóból ered). A dendritek feladata az idegelemek egymással való kapcsolatának biztosítása, míg az axonok részben szintén az idegelemek egymással történő kapcsolódását, részben az egyes szervekkel való kapcsolatot biztosítják.

Egy-egy neuron általában egy meghatározott feladatot – szenzoros vagy motoros funkciót – lát el, az ingerület továbbadását, az idegsejtek egymáshoz való kapcsolódását az idegnyúlványok között kialakult speciális szerkezeti elemek, ún. szinapszisok biztosítják. Egy-egy idegfonatban nagyszámú neuron található – egy részüket kötőszövetes védőburok, ún. hüvely fedi, más részüket nem -, a neuronok közötti szinapszisok hálózatos kapcsolódást tesznek lehetővé.

Az idegelemek nagyon leegyszerűsítve két nagy egységet képeznek:

• központi idegrendszer – idetartozik az agy- és a gerincvelő
• perifériás, vagy környéki idegek

A perifériás idegelemeknek azon részét, amelyik a szervezet mozgatását, testünk általános működését irányítja, szomatikus idegeknek nevezzük (az elnevezés a latin somatikus = testi szóból ered). Másik részét, azt, amely az egyes szervek működését szabályozza, autonóm vagy vegetatív idegrendszerként említjük. A vegetatív idegrostok továbbítják mind a szervektől a központi elemek felé vezetődő ingereket, mind a központoktól érkező válaszokat. Az egyes elemek közötti kapcsolatot idegdúchálózat biztosítja.

A vegetatív idegrendszeri hatások kétfélék lehetnek: ún. szimpatikus és paraszimpatikus hatások. Előbbiek a szervezet váratlan vagy fokozott terheléshez való alkalmazkodását (pl. a fizikai terhelést kísérő pulzus- és légzésszám-szaporulatot), esetleges vészhelyzetek megnövekedett energiaszükségletének fedezését biztosítják, utóbbiak a nyugalmi körülmények „energiatakarékos” működését, az energia újratermelését, az energiaraktárak feltöltődését és a szükséges készenléti állapot fenntartását segítik.

Mindezen alapvető élettani összefüggések összefoglalása azért volt szükséges, hogy megérthető legyen: a neuropátiás károsodás okozta tünetek igen szerteágazó természetűek lehetnek. Más-más panaszt és klinikai eltérést okoz pl. a végtagokban futó (szomatikus) és mást a szerveket beidegző idegek károsodása.

A perifériás idegelemeken belül más panaszokat okoz az érző-, és mást a motoros működés zavara:

Az érzőidegek működészavara egyes érzéskvalitások (hő-, tapintás-, vibráció-, fájdalomérzet stb.) kiesését, máskor addig nem érzett jelenségek észlelését (pl. zsibbadás, hangyamászásérzet stb.) eredményezheti. Előbbieket az orvosi gyakorlat „negatív” (kieső vagy hiányzó), utóbbiakat „pozitív” (újonnan megjelenő) tünetekként tartja számon. A fájdalomérzés mindkét kategóriához tartozhat: az érzőideg működészavara a fájdalomérzet elvesztéséhez vagy csökkenéséhez is vezethet.

Az idegek mozgatóműködésének kiesése reflexzavarokat, járásbizonytalanságot okozhat, ritkább esetekben az összehangolt szemmozgások elmaradásához és ebből eredő kettős látáshoz vezethet.

Az idegműködés károsodásának pozitív és negatív (érzéskvalitások csökkenése vagy hiánya) tünetegyüttese

Szervbeidegződési zavarok

A szervbeidegzési zavarok még változatosabbak:

• A szív vonatkozásában pl. nyugalomban is fennálló szapora szívverést, kis terhelésre mutatkozó fáradékonyságot,
• a gyomor tekintetében ürülésének lassulását,
• a bélműködés vonatkozásában a bélmozgások ritmusának megváltozását eredményezhetik.
• Az epehólyag autonóm beidegzésének zavara összehúzódásának lassulásához (ún. „lusta epehólyag”),
• a húgyhólyagé hasonló működészavarhoz,
• a hímvessző vonatkozásában a merevedési képesség akadályozottságához vezethet.

A felsoroltak csak kiragadott példák az igen változatos tünetek és klinikai kép szemléltetésére. Igen sok esetben a panaszokat és tüneteket megelőzheti az idegműködés vizsgálómódszerekkel már kimutatható károsodása, pl. az idegvezetési sebesség megnyúlása, vagy a különböző érzéskvalitások ingerküszöbének emelkedése. E korai eltérésekre azonban csak célzott, esetenként műszeres vizsgálattal deríthető fény.

A neuropátia gyakoriságát illetően, éppen az előzőekből eredően, igen megoszlóak az adatok. A források egy része ugyanis csak a már meglévő panaszokkal járó eseteket veszi számba, míg mások a vizsgálómódszerekkel kimutatható, panaszt még nem okozó idegműködési zavarokat is figyelembe veszik. A fellelhető adatok így 15-80% között változnak, a klinikai panaszt okozó formák gyakoriságát 20-40% között adják meg. A károsodások kialakulásában a kívánttól hosszú távon elmaradó anyagcsere-állapot a meghatározó ok, befolyásoló tényezőként tartják számon a cukorbetegség kórismézésétől eltelt időt (minél régebben ismert, annál nagyobb az esély a magasabb vércukorértékek károsító hatásának érvényesülésére), az emelkedett vérnyomás- és vérzsírértékeket is.

Az előzőekben tárgyaltakkal egyezően e szövődmény esetében is jó esély kínálkozik a gyógyulásra, a már kialakult károsodások visszafordítására, a panaszok és tünetek megszüntetésére. Ha azonban az idegsejt hosszú nyúlványa, az ún. axon elpusztul, a károsodás irreverzibilis természetű.

Políneuropátia

A cukorbetegség leggyakrabban több ideg egyidejű károsodását okozza, azaz polineuropátiát, de ritkán előfordulhat, hogy csak egy-egy ideget érint (mononeuropátia).A környéki (perifériás) idegek működészavarának leggyakoribb formája a szimmetrikusan, kesztyű- vagy harisnyaszerűen, a végtagok testtől legtávolabbi részén (a kézen és alkaron, illetve lábfejen és lábszáron) kialakuló érzészavar, néha azonban aszimmetrikus megjelenésű és elsődlegesen a mozgatóműködést érinti.