Szomatodráma, avagy mi fán terem az egészség?
Az emberiség történelme során sokan és sokfélét gondoltak már az egészség és a betegségek mibenlétéről. De vajon hogyan gondolkodik az egészségről a mai ember? És hogy jönnek a képbe az olyan kiegészítő módszerek, mint amilyen akár szomatodráma is lehet?
Erről, az egészség és a betegség kérdéséről ír ebben a cikkben Györffy Éva, egészség coach, szomatodráma-játékvezető.
Mit jelent az egészség?
A különböző korok emberei világnézeti beállítottságuktól és társadalmi, kulturális hovatartozásuktól függően más-más szemmel néztek az egészség és a betegség kérdésére. Mindegyikben közös volt azonban, hogy a modern orvoslással ellentétben nem alkatrészek összességeként kezelték az embert, amelyben egy-egy csavart ki kellhet cserélni, és nem is próbálták teljes egészében a testével azonosítani.
Szerencsére a helyzet nem reménytelen: a szakmai közvélemény már réges-régen eltávolodott az egészségnek a betegségek alapján történő meghatározásától. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO, azaz World Health Organization) például már a 70 évvel ezelőtt kimondta, hogy az egészség nem azonos a megnyilvánuló betegségek hiányával. Helyette az egyén teljes testi, mentális és szociális állapotaként azonosították azt.
Tehát már a 20. század közepén sem kizárólag a test egészségeként gondoltak az egészségre. Arra azonban nem nagyon adtak még választ, hogy pontosan mi is az a lélek, és egyáltalán, hol is van, hol lakik és működik az a lélek vagy elme, amelynek az egészségéről beszéltek.
Ami viszont biztos: már maga a WHO is korrigálta azóta ezt az első egészségfogalmát, mert számos kritikát kapott az idők folyamán. Például azt, hogy ha ez az egészség, akkor bizony sohasem vagyunk egészségesek. Vagy csak nagyon ritkán.
Egyszerűen nem érdemes az egészséget, mint valami állapotot szemlélni, hiszen a körülményeink, élethelyzetünk folyamatos változásával, a bennünket érő hatások által folyamatosan alkalmazkodásra kényszerül testünk-lelkünk. Nem lehet egy, azonos és változatlan jólléti állapotban.
Így jöttek azok, akik magát a rezilienciát, azaz a körülményekhez való folyamatos alkalmazkodások folyamatának sikerességét tekintették egészségnek (C. Robert Cloninger, 2012).
Az a kérdés, hogy az alkalmazkodások közepette mitől marad valaki egészséges, és ugyanaban a helyzetben a másik személy mitől betegszik meg, továbbra is nyitva maradt.
Mitől maradunk egészségesek?
Arra a kérdésre, hogy mely tényezők segítenek az egészség megőrzésben szintén számos válasz keletkezett. Az egyik kedvencem ezek közül Aaron Antonovskinál, aki úgy gondolta, hogy a bennünket érő hatások akkor nem betegítenek meg bennünket, ha azokat képesek vagyunk megérteni, kezelni, és értelmét látjuk a jóllétért való küzdelemnek és az alkalmazkodásnak.
Az értelemkeresést és érdemesség kérdését egy másik híres pszichoterapeuta, Viktor Frankl pedig egyenesen kulcsfontosságúnak találta. Koncentrációs tábor-beli tapasztalatai leírása során kiemelten említette, hogy aki az élete, küzdelme értelmét elveszítette, napokon belül meghalt még akkor is, ha előtte évekig sikeresen alkalmazkodott az egyébként élhetetlen körülményekhez. Aki azonban értelmet látott az életében, jövőt, és nem végzett vele valamiféle erőszak, az csodával határos módon, mindent túlélt.
Milyen más tényezők hatnak ránk?
Emellett az egészségtényezőket vizsgálva azt is láthatjuk, hogy a testi adottságaink (genetika) és az egészségügyi ellátórendszer együttesen mindössze 33%-ban befolyásolják az egészségünket, és sokkal inkább nagy súllyal esnek a latba az olyan dolgok, mint az életmód (36%) és a társadalmi és szociális helyzet (24%). A maradék 7% a környezeti hatások, habár ennek a számnak a realitását érdemes lehet megkérdőjelezni magunkban, tekintettel a víz- és légszennyezésre, táplálékunk szennyezettségérem, a városi rohanó világra és a mentális betegségek esetében a gyakran megbetegítő családi környezetre.
De mégis, honnan kellene azt tudnunk, amikor egyszer csak megbetegszünk, hogy ezek közül hol keletkezett a baj, és hogyan hozzuk helyre?
A baj forrása
Ahogyan maga az emberi élet is egy komplex, egész rendszer, számtalan tényezővel, úgy az olyan egyszerű problémát is, mint mondjuk egy torokkaparás, érdemes lehet összetettebb dologként szemlélni. Még ha csak a testi szintet nézzük is, számtalan válsz lehetséges!
Lehet, hogy valójában gyomorsav probléma, amelynek éppúgy lehet egy baktérium az oka, mint valamiféle gyógyszer, vagy a stressz, de akár egy ételérzékenység vagy enzimhiány is. És lehet fertőzés, irritáció, de akár valamiféle rák is, vagy egy nehéz érzelem, fájdalom, ami „fojtogat”.
És hogy ezek bármelyikének mi az oka? Az ritkán derül ki az ellátórendszerben. Egyszerűen nincs rá idő.
További probléma lehet a jelenlegi orvos-beteg kapcsolatokkal, hogy abban a betegnek, noha az ő testéről és életéről szól az ellátás, amelynek legközvetlenebb tapasztalója és ismerője ő maga, meglehetősen ritkán lehet igaza. Pedig nem az volna a legjobb, ha elsőként a beteg maga járna utána, hogy valójában mi baja van? Hiszen egy egész idegrendszer támogatja ebben!
Ennek lehet egy kiváló segítő eszköze mindenféle belső utazás, önmagunkkal való kapcsolatteremtést segítő módszer – így például a szomatodráma is, amely többek között lehetőséget ad arra, hogy lelki és kapcsolati problémaként nézzünk rá egy-egy tünetre, betegségre.
Kapcsolatok kívül-belül és a szomatodráma
A szomatodráma játékok során elszakadunk a hivatalos és az alternatív gyógyászatban használt sztenderdektől, diagnózisoktól és külső értelmezésektől, és a szokásos alá-fölérendelt viszonytól is, ami a „beteg” és a „gyógyító” kapcsolatát általában jellemezni szokta. Ehelyett a beteget tekintjük leginkább kompetensnek a saját problémája megfogalmazásában, értelmezésében – hiszen ki tudhatná nála jobban, hogy milyennek tapasztalja, érzékeli a saját életét, kapcsolatait, és hogyan reagál rájuk testileg-lelkileg?
Ahogy egy-egy ilyen csoportos szomatodráma programon előre haladnak a folyamatok, azzal találkozhatunk, hogy történeteink a szőnyegen megelevenednek, és a testünkhöz, betegségünkhöz, tüneteinkhez való viszonyunk gyakran kísértetiesen emlékeztethet egy-egy olyan kapcsolatra, ami bennünket a számunkra fontos személyekhez fűz.
Talán ebben rejlik a szomatodráma játékok, de akár az egészség coaching „varázsereje” is: igent mondunk arra, amit a hozzánk forduló tapasztal, nem pedig „megszereljük” azt. Megengedjük mindenkinek, hogy önmagaként legyen jelen.