Dietetika

A dietetikusok feladatai a betegségspecifikus táplálásterápia folyamatában

Dietetikai szempontból a betegségeket 3 csoportba sorolhatjuk:

  • Az első csoportba tartoznak azok a betegségek, amelyekre a diéta az egyetlen kezelési mód (lisztérzékenység, egyes hiány­betegségek, anyagcserezavarok stb.),
  • vannak olyan kórképek, ahol a dietoterapia a kezelés elengedhe­tetlen része (cukorbetegség, vesebetegségek, daganatok stb.),
  • kiegészítő kezelésként alkalmazzák a táplálásterápiát a máj­betegségek, bőrbetegségek, sebek, szemészeti elváltozások stb. gyógyításában.

A háziorvosi praxisban az alapellátási feladatokhoz a prevención kívül elsősorban azok a betegségek tartoznak, ahol a kezelésnek a dietoterapia elengedhetetlen része.

A dietetikus részt vesz a betegek gyógyításában, felméri azok tápláltsági állapotát, testtömegváitozásait, tisztázza a dietetikai előzményeket. Az orvosi diagnózis, a beteg szokásainak, labo­ratóriumi leleteinek figyelembevételével, megváltozott igényeinek megfelelő dietoterápiát alkalmaz. Segíti a pácienseket a táplálkozási alapismeretek megszerzésében, a betegségspecifikus ajánlások elsajátításában, az étrendjük összeállításában, a megfelelő konyha­technikai fogások megismerésében, szükség szerinti tápanyagtar­talom kiszámításában, az étrendi napló elemzésével tanácsot ad.

A családorvosi hálózat keretében végzendő tanácsadás sokrétű lehet: része a prevenciónak, az utókezelésnek és a gondozásnak. A diétás előírások betartásának ellenőrzése, eredményének vagy sikertelenségének érékelése igen jelentős részét képezi a dietetikusi munkának. Az alapellátásban az információt a dietetikus szervezett egyéni tanácsadás, csoportos tanácsadás, különböző foglalkozások, kurzusok formájában is átadhatja a pácienseknek.

Egyéni szaktanácsadás

A beteg a betegség stádiumának, és di­étás ismereteinek megfelelő tanácsadásban részesül. Ez a forma lehetőséget nyújt az étkezési, életmódbeli ismeretek betartásának ellenőrzésére, az elért eredmények rögzítésére. A legmagasabb szintű diétás ellátást biztosíthatjuk ezzel a módszerrel. Felmérhetjük, hogy ajánlásainkból a beteg mit tudott megvalósítani. Amennyiben a páciens többször is megjelenik, lehetőség van a gyakoroltatásra, a hibák kijavítására, a mindennapokban felmerülő problémák tisztá­zására, segítve ezzel a pácienst az életviteli készségek és szokások rögzítésében. Az esetleges kezelési, gyógyszerszedési változások is azonnal nyomon követhetők, s ha szükséges, azonnal korrigálható a diéta is.

Csoportos szaktanácsadás

Az azonos betegségben szenvedők részére tartott foglalkozás, mely lehet rendszeresen, meghatározott időpontban, ill. egy-egy alkalommal, az igényeknek megfelelően. Ez a forma az egyéni foglalkozások kiegészítésére szolgál, kivéve bizonyos betegségek megelőzésével, kezelésével kapcsolatos ér­deklődést, figyelmet keltő előadást, amely inkább a primer prevenciót szolgálja, és nem feltétlenül igényel egyéni konzultációt. A dietetikus számára érdemes havi vagy negyedévi programot készíteni, hogy a ritkábban járó betegek (a háziorvoshoz kontroll vagy gyógyszer­felírás alkalmából betérők) is tudomást szerezhessenek róla.

Kurzus, tanfolyam

Megtartásuk indokolt lehet, ha a cél elérése és megtartása érdekében egy egész életre szóló életmód, ezen be­lül, étrendi változtatás szükséges, úgy, hogy az új információk teljes egészében beépüljenek az egyén tudatába, életvitelébe. Ez szá­mos krónikus nem fertőző betegségnél így van, amelyek nagy része a háziorvosi tevékenységi listában szerepel pl. 2-es típusú cukor­betegség, szív- és érrendszeri megbetegedések, onkológiai beteg­ségek, elhízás. Célja a résztvevők számára jelentős mennyiségű új információ – viszonylag gyors, koncentrált – átadása.

Klubfoglalkozás

Az alapellátásban dolgozó dietetikus az ismeretek szinten tartása, a páciensek folyamatos képzése érdekében tarthat klubfoglalkozást, amely az egyik legkötetlenebb ugyanakkor az egyik legdinamikusabb, aktivizáló és komplex forma, amely igyekszik a hasonló problémákkal küszködő betegek gyógyulását, életminő­ségét segíteni. A foglalkozásokon a szóbeli közlés csoportos formái mellett (előadás, beszélgetés, vita) lehetőség van a gyakoroltatásra, szituációs gyakorlatokra, ételbemutatókra.

Példa

A zsíranyagcsere-zavarokról szóló irányelvben a magas koleszterinszint étrendi kezelésében elsődleges a telített zsírsavbe­vitel csökkentése (melynek hatékonysága kétszeres a táplálékban lévő koleszterin bevitelének csökkentéséhez képest). Amennyiben a hypercholesterinaemia mellett túlsúly, ill. elhízás is fennáll, úgy a legfontosabb az energiabevitel csökkentése, az összsírbevitel korlátozása és a magas glikémiás indexű szénhidrátok fogyasz­tásnak a mérséklése. A háziorvosi praxisban a kardiológiai és az anyagcserebetegek ellátásában jelenhetnek meg ezek a dietetikai irányelvek. Ahhoz, hogy ezek az elvárások megvalósuljanak a pá­ciens életmódjában a dietetikusnak a szakmai protokoll alapján a következő tevékenységeket kell elvégezni, szem előtt tartani:

  • Egyéni konzultáció alkalmával elvégzi a táplálkozási rizikószűrést, majd felveszi a táplálkozási anamnézist. A táplálkozási anamnézisnek tartalmaznia kell a beteg személyi adatait, a jelenlegi és a régebben lezajlott betegségekre vonatkozó információkat, az alkalmazott gyógyszeres és egyéb terápiát, a beteg aktuá­lis antropometriai adatait (megmért testmagasság és testsúly, derékkörfogat), a diéta összeállításához nélkülözhetetlen labora­tóriumi paramétereket, valamint a beteg táplálkozási szokásaira és együttműködési készségére vonatkozó információkat.
  • Kialakítja a diéta irányelveit a társbetegségek figyelembevételével.
  • A táplálási terv kialakításánál a dietetikus figyelembe veszi a beteg életmódját, igényeit és gyógyszerelését.
  • Dietetikai tanácsadás. A beteg itt ismeri meg az étrendjét, rész­letesen megbeszélve a megvalósítását és az eddigi étrendjében szükséges módosításokat. A tanácsadó a nyersanyag-válogatás és a konyhatechnológia fontosságára is kitér. Személyre szabott étrendi útmutatóval, tápanyagtáblázat-kivonatokkal és szükség szerint bevásárlási listával távozik a páciens. Jelen esetben az energiaszegénység mellett a telített, a transz-zsírsav- és koleszterinbevitel csökkentésére és a szénhidrátokban gazdag alapanyagok glikémiás index szerinti válogatására van szükség.
  • Nyomon követés, kontroll. A későbbiekben szükség esetén kont­rollra kell sort keríteni, amelynek során étrendi napló elemzésével, táplálkozási anamnézis újbóli felvételével és újabb antropometriai méréssel lehet a terápiás étrend követéséről meggyőződni. Ilyenkor beszélhetők meg a diéta megvalósításakor felmerülő gyakorlati kérdések.

Ahhoz, hogy tartós testtömegcsökkentést érjünk el, fontos a páciens alapanyagcseréjének meghatározása (elhízott beteg esetében). Ha a fogyókúra során a napi bevitt energiamennyiség az egyén alapanyagcseréjénél kisebb, kb. 7-10 nap után az alapanyagcsere is csökken, ami többszöri rosszul kiválasztott diéta következtében oda vezet, hogy a szervezet viszonylag csökkentett energiabevitel hatására sem reagál, sőt testtömeg-növekedés lesz a következmény (jojóeffektus). Ezt követően lehet meghatározni a napi energia­szükségletet.

A testtömegcsökkentő (fogyókúrás) étrendet úgy kell elfogadtat­ni, hogy közben figyelembe vesszük a páciens ízlését és az általa kedvelt ételféleségeket. Az ételek olyan konyhatechnológiával ké­szülnek, hogy az energiaszegény étrendbe illeszkedjenek. A több­szöri konzultáció lehetőséget biztosít arra, hogy ne fogyókúráról, hanem életmódváltásról beszéljünk, aminek eredményességét, a két fogalom közti különbséget a páciens is tapasztalni fogja.

Jegyezze meg! A beteg sok mindent próbál egészsége érdekében megtenni, sok pénzért, kis hatásfokkal, sok esetben nem feltétlenül hiteles forrás­ból merítve. Mindez elkerülhető, ha az alapellátásban a dietetikusi tevékenység finanszírozásával a páciensek az orvosi beutalóval helyben igénybe vehetik a tanácsadást, hiszen nyilvánvaló, hogy a háziorvosnak sem ideje, sem kompetenciája nincs a páciensek komplex dietetikai tanácsadására. Egy alkalommal nem megvalósít­ható, de a tanácsadás különböző formáit alkalmazva, a kontrollra, receptfelírásra visszajáró betegek tanácsadáson való részvételével megoldható.

Ahhoz, hogy a dietetikus ezeket a feladatokat önállóan ellássa, megfelelő képzésre, oktatásra van szüksége. Az EFAD a dietetikusképzési rendszerek összehangolása érdekében a tagországok részvételével kidolgozta a dietetikusképzés közös európai irányelveit (Dietetika Európai Oktatási és Hivatásgyakorlási Irányelvei, EDBS: European Dietetic Benchmark Statement). A végső változatot 2005 júniusában, Genfben fogadták el, és ratifikálták.

Az irányelvnek a magyarországi adaptálása tovább erősíti a dieteti-kusok magas színvonalú szakmai munkáját, amelyek teljes egészében megvalósulnak mind a két helyen, ahol Magyarországon BSc szintű dietetikusképzés folyik. A dietetika a táplálkozástudományon kívül az alap- és a klinikai tudományokra támaszkodik. Ez utóbbi magában foglalja a dietoterápiát és a természettudományokat (biokémia, élettan, immunológia, mikrobiológia, genetika, gyógyszertan és élelmiszer-tu­domány). A tanterv kiegészítő tantárgyakat is tartalmaz (pszichológia, szociológia, kommunikáció, pedagógia és egészségfejlesztés), ezek segítségével a dietetikus interdiszciplináris szemlélettel, hatékony kommunikációs készséggel rendelkezik.

Az egészséges táplálkozás és a diéta szerepe mind a primer mind a szekunder, mind a tercier prevencióban jelentős. Számos vizsgálatban igazolták, hogy a testtömeg és a vérnyomás között összefüggés tapasztalható. A testtömegcsökkentés vérnyomás­csökkenéssel jár, mivel minden 1 kg-os testtömegvesztés mintegy 1-4/1-2 Hgmm-es vérnyomás-mérséklődést eredményezhet.

Jó tudni! Európában a felnőttek körében a túlsúly és az elhízás felelős a 2-es típusú diabetes mellitus 80%-áért, az iszkémiás szívbetegség 35%-áért, a hypertonia 55%-áért. Az alapellátásban dolgozó dietetikusok az adekvát tanácsadással, a többszöri beteg-dietetikus találkozóval jelentősen hozzájárulhatnának számos betegség terápiájának hatásosságához.

A Háziorvosi Hatásköri Lista jelenleg olyan tevékenysége­ket is a háziorvosokhoz rendel, amely dietetikusi feladat. Ezért elengedhetetlenül szükséges a dietetikusi munka OEP-szintű finanszírozása az alapellátásban, így biztosítva a betegek megfelelő gondozását, a terápia hatékonyságát, a háziorvos gyógyítási tevékenységének eredményességét. A dietetikus alkalmazása az alapellátásban és a dietoterapia költséghatékony megoldást jelent az állam számára. Ennek gyakorlati megvalósítására több külföldi példa létezik.

Hazai megvalósítása kidolgozásra vár, amelynek kivitelezésében azonban az érintetteket képviselő szervezeteknek feltétlenül részt kell vállalni (pl. Magyar Dietetikusok Országos Szövet­sége, Egészségügyi Szakmai Kollégium Dietetika, Humán Táplálkozás Tagozata, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Dietetikai Szakmai Tagozata, Magyar Orvosi Kamara, Országos Alapellátási Intézet).