Sötétben bújkáló éjjeli nassolók
Larry nevű páciensemnek egész életében súlyproblémái voltak, és képtelen volt fogyni, akármennyit mozgott. Az olyan extrém erőfeszítések sem segítettek, mint a rendszeres 80 kilométeres kerékpár- vagy 25 kilométeres gyalogtúrák. Munkája miatt az Egyesült Államok legszebb területein fordult meg. A délnyugati államok festői vidékein gyakran tett hatórás sétákat. Nagyon büszke volt arra is, hogy nagyon egészségesen étkezett. Jelentősen csökkentette a vöröshús- és a zsírbevitelét, miközben a rengeteg gyümölcs és zöldség mellé sok teljes kiőrlésű terméket fogyasztott.
Azért fordult hozzám, mert szívproblémái voltak, amelyeket könnyen kiküszöböltünk. Igen ám, de kiderült, hogy a laboratóriumi értékeivel is baj van. A vércukorszintje elérte a diabéteszes tartományt; magas volt a trigliceridszintje (2,37 mmol/1); alacsony volt a HDL-koleszterinszintje (0,96 mmol/1); a vérében levő LDL-koleszterin 70 százaléka kóros, szívproblémákat okozó molekula volt; a vérnyomása 170/90 hgmm körül mozgott. Larry 172 cm-es testmagassága mellett 110 kilogrammos testtömeget cipelt – azaz jó 35 kilogrammos súlyfelesleggel küszködött.
A páciens panaszai
Egyszerűen nem értem! – panaszkodott. – Annyit mozgok, mint senki más. Imádok edzeni, de akármit csinálok, nem tudok fogyni. Teljesen képtelen vagyok rá!
Elmesélte, hogy kipróbálta már a „csupa rizs” és a fehérjeitalos diétát; méregtelenítő kúrákat végzett; sőt hipnózisban zajló kezeléseknek is alávetette magát, de ha valamelyiktől fogyott is egy-két kilót, azt pillanatok alatt visszahízta. Ugyanakkor bevallotta, hogy van egy furcsa „bűne”:
Komoly gondot okoz, hogy éjszaka megéhezem. Nem tudom megállni, hogy vacsora után ne rágcsáljak valamit, de megpróbálok jó dolgokat nassolni. Szeretem a teljes kiőrlésű pereceket, kedvelem a joghurtba mártogatott, több gabonából készült kekszet, és sajnos néha egészen lefekvésig eleszegetem őket. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy képtelen vagyok erőt venni magamon.
Elmondtam Larrynek, hogy ki kellene hagyni az étrendjéből az egyes számú étvágy növelőt: a búzát. Láttam rajta, hogy nem igazán hisz a dologban, de végül nagy sóhajtás kíséretében közölte, hogy megpróbálja. Mivel a feleségével négy gyermeket neveltek, ezért komoly feladat volt letakarítani otthon a polcokról a búzából készült ételeket, de valahogyan megoldották a dolgot.
A problémák megszűntek az idő múlásával
Másfél hónap múlva jött ellenőrzésre, és elmesélte, hogy három napon belül teljesen megszűnt az éjszakai evéskényszere. Azóta csak vacsorázik, és utána már nem eszik semmit. Azt is megfigyelte, hogy napközben is kisebb lett az étvágya, és egyáltalán nem vágyik nassolnivalókra. Mindennek eredményeként jelentősen csökkent a kalóriabevitele. Nem edz többet, mint korábban, de így is 5 kilogrammot fogyott. Ennél is fontosabbnak tartotta, hogy visszaszerezte az évekkel ezelőtt elvesztett ellenőrzést az étvágya felett.