Terhesség megszakítása: amnioinfuzió
Nevezik még amniocentézis, abortusz, intra-amnio infúzió, orvosi indukció, második-harmadik abortusz, kései abortusz, szülés megindítása idő előtt néven is.
A 15-24 hetes terhesség megszakítása oly módon, hogy idegen anyagot juttatnak a magzatot körülvevő magzatburokba, ami aztán néhány óra múlva rendszeres méhösszehúzódásokat indítva be, kilöki a magzatot. A befecskendezett folyadék lehet:
- erős sóoldat (sóoldatos abortusz)
- húgysav (a nitrogén egyik salakanyaga; ureás abortusz)
- prosztaglandinok (egy hormon; prosztaglandinos abortusz). A prosztaglandin bejuttatható izomba adott (intramuszkuláris) injekcióval, vagy hüvelykúp formájában is.
Hogyan zajlik az amnioninfúzió?
Az amnioinfúziót ritkán lehet a 15. hét előtt elvégezni (az utolsó menstruáció első napjától számítva), és szinte mindig kórházban történik, úgyhogy ha problémák miatt sürgősségi ellátásra volna szükség a szer bejuttatása során vagy a magzat kilökődése folyamán, azt biztonságosan lehessen kezelni.
Az egész folyamathoz átlag 24 óra szükséges, de tekintélyes mértékű eltérések adódhatnak abban, hogy egyeseknél mikor indulnak meg a méhösszehúzódások és a magzat kilökődése mikor következik be, úgyhogy legalább 48 órás kórházi tartózkodással kell számolni.
Az eljárás azzal kezdődik, hogy helyi érzéstelenítőt adnak az alhas egy kis területére. Az orvos ezután egy vékony, üreges tűt vezet be a hasfalon át a magzatburokba, és 10-15 percen át adagolja a só-, húgysav- vagy prosztaglandinoldatot (a sóoldat esetében még lassabban, hisz előbb le kell csapolni valamennyi magzatvizet).
Az eljárás során a betegnek teljesen éber állapotban kell lennie, hogy azonnal jelezhesse, ha melegséget, fájdalmat, szédülést vagy más szokatlan dolgot észlel, hisz az a gyógyszerre adott válaszreakció jele volna. A tűt ezek után kihúzzák és a területre kötést helyeznek, majd a beteg várakozik, míg be nem indulnak a méhösszehúzódások.
Néha laminária segítségével kitágítják a méhszájat – általában az infúzió beadása előtt 24 órával -, hogy a magzat útját megkönnyítsék, és néha intravénásán oxytocint is adnak a méhösszehúzódások elősegítésére, erősségük fokozására.
A prosztaglandinok többnyire gyorsabban hatnak, mint a sóoldat, de hányingert és/vagy hasmenést okozhatnak. A sóoldat lassabban hat (legalább 8-12 órát kell várni a fájások megindulásáig, sőt néha akár 24 órát is), és a beteg nagy szomjúságot érezhet.
A folyamat lezajlása
A fájások lassan indulnak meg, és intenzitásuk egyre fokozódik. A méhnyakcsatorna fokozatosan kitágul és végül megreped a magzatburok, a benne levő folyadék pedig a hüvelyen keresztül távozik. 2-15 órával ezután a magzat kilökődik.
A kitolás utolsó pár órájában lehet nyugtatót és fájdalomcsillapítót adni, ha szükséges; de általános anesztéziát nem szoktak alkalmazni. A sóoldatos abortusz során a magzat még a méhen belül elhal. A prosztaglandinos abortusz esetén nagyon ritka kivételként a magzat élve látja meg a napvilágot, és ilyenkor a kórház jogilag köteles a magzatot koraszülöttnek tekinteni (még akkor is, ha a magzat túlélési esélyei minimálisak).
A magzat után többnyire megszületik a méhlepény is, de egyes esetekben azt el kell távolítani; máskor pedig egyes részek bent maradnak, így az eltávolítására küret (kaparás) is szükségessé válik.
Az amnioninfúzió értékelése:
Orvosilag is és érzelmileg is sokkal nagyobb megrázkódtatás az amnioinfuzió, mint a többi, a terhesség korábbi szakaszában alkalmazott abortuszmódszerek. A 18 hetet meg nem haladó terhesség esetén a tágítás és kiürítés módszer nagyrészt átvette ennek szerepét.
Az amnioinfúziónál kórházi ellátásra van szükség, így drágább; és sok kórház nem is hajlandó ilyen beavatkozásra beteget felvenni. Más kórházakban pedig esetleg arra kérik a beteget, hogy az infúzió beadása után menjen haza, és ne menjen vissza addig, míg erős és rendszeres fájásai nincsenek – viszont ez eléggé veszélyes gyakorlat és inkább kerülni kellene.
Az amnioinfúzióval kezelt beteg valamivel nagyobb kockázatnak van kitéve, mint amit egy normális gyermekszülés jelent. Ha a sóoldat véletlenül egy vérérbe kerül, akkor sokkos állapot alakulhat ki, sőt akár halál is bekövetkezhet. A vérzés és a méhlepény maradványainak a méhben maradása is nagyobb arányban fordul elő, mint a terhesség korábbi szakaszában végrehajtott abortuszoknál.
A terhesség hosszabb kihordása abba az időszakba is átnyúlva, amikor a mama már gyakran érezte a magzatmozgást, meg az esetleg előforduló élveszülés miatt az amniocentézis érzelmileg fájdalmas. Végül pedig nagy traumát jelent mind a betegnek, mind a kórházi személyzetnek; minthogy az egész procedúra élménye olyannyira hasonlít a szülési fájásokra és a szülésre magára.
Mikor nem szabad amnioninfúziót alkalmazni?
Az amnioinfúzió kifejezetten ellenjavallt is lehet. Sohasem szabad sóoldatos abortuszt végezni máj- vagy vesebeteg, magas vérnyomásos vagy sarlósejtes vérszegénységben szenvedő, vagy súlyosan szívbeteg nőnél.