Nők egészsége

Természetes orvoslási módszerek és a megelőzés ereje

A természetes lehetőségek hatékonyan egészítik ki a hagyományos orvoslás eszköztárát. Bár a mindössze kétszáz éves nyugati orvoslás hívei kétkedéssel szemlélhetik e módszerek eredményességét, számos probléma kezelésében mégis hosszú évszázadok óta beváltak.

Ezek a tapasztalatok legalább olyan fontosak, mint a tudományos eredmények

A gyengédebb módszerek hatását azonban sok embernek nincs türelme kivárni, és még azelőtt feladják, mielőtt célba érnének. Sokan közülük jobban bíznak a mesterséges kezelésekben és a „tudományos” módszerekben, mint a szervezet saját erejének támogatásában és a lelki egyensúly helyreállításában. A gyógyszerek és a vegyi anyagok, vagy a sebészkés alkalmazása vészhelyzetben, tűzoltásként hasznos, sőt életmentő lehet, a tartós megoldás útja azonban nem ez.

Jegyezzük meg! Ahogy a sebész sem gyógyíthatja meg a sebet, csak összevarrhatja, úgy a kóros állapotokat sem szüntetheti meg, csak segítheti azok gyógyulását.

A beavatkozásokat követően – ha a testnek és a léleknek marad ereje hozzá – a természet állítja helyre a kibillent egyensúlyt. Hisszük ezért, hogy a test és a lélek egészségét hosszú távon elsősorban természetes hatóanyagok és módszerek szolgálják. S mivel senki sem szeretne gyógyszer, sugár vagy sebész kése által gyógyulni, érdemes nagyobb figyelmet fordítani e lehetőségekre, amelyek nem ütköznek a jelenlegi gyakorlattal, legfeljebb elkerülhetővé teszik azokat. A „tudományos” és a természetes módszerek így férnek meg egymás mellett.

A természetes eszközöket és hatóanyagokat alkalmazó eljárások a könyvben csupán felsorolásszerűen kerülnek említésre. E módszerek – amelyek közül mindenki számára más jelenthet hatékony megoldást – elsősorban a szervezet öngyógyító folyamatait segítik.

Nézzünk pár fizikoterápiás módszert!

A természetes eszközöket alkalmazó – fizikoterápiás – módszerek közé tartoznak többek között az elektro-, a hő-, a mágnes- és a fényterápia (ilyen a magyar fejlesztésű Bioptron-lámpa is), a kiropraktika („csontkovácsolás”), az alternatív mozgásterápia, a gyógytorna, a víz alatti torna, a különböző gyógymasszázsok. A reflexológia a különböző területek reflexzónáinak stimulálásával igyekszik helyreállítani a kibillent egyensúlyt (akupunktúra, akupresszúra, fülreflexológia, talp- és thai masszázs).

A természetes hatóanyagokat és energiákat alkalmazó – természetgyógyászati -módszerek közül női szempontból a következők a jelentősebbek.

Homeopátia

A homeopátia, amelynek lényege, hogy a gyógyulást – a hasonlóság elve alapján – a betegség tüneteit kiváltó „anyag” segíti elő, amely a szervezetbe juttatva előhívja és aktiválja a szervezet öngyógyító mechanizmusait. A homeopátiás készítmények azonban nem a hatóanyagot, hanem annak „energialenyomatát” tartalmazzák, így a szervezetbe csupán a hatóanyag információja kerül.

A Bach-virágterápia

A Bach-virágterápia eszenciái sem magát a hatóanyagot, hanem annak rezgésmintázatát tartalmazzák, az aktuális lelkiállapotnak megfelelően kiválasztva. Dr. Edward Bach angol orvos úgy tartotta, hogy a testi tünetek majdnem minden esetben lelki jelenségekre vezethetők vissza, így azokat elsősorban a lelki egyensúly helyreállításával lehet megszüntetni. Elgondolása szerint „nem az a lényeg, hogy milyen betegségben szenvedünk, hanem az, hogyan reagálunk a problémákra”.

Míg a homeopátia több ezer szert, a Bach-virágterápia a leggyakoribb lelki problémák – félelem, aggódás, kétségbeesés, bizonytalanság, magányosság és más lelkiállapotok – helyreállítására 38-féle virágeszenciát alkalmaz (a 39- eszencia „vészhelyzetre” szolgáló gyors segítség). A Bach-virágterápia továbbfejlesztése egy magyar találmányban valósult meg, amelynek fő előnye, hogy nem külső személy határozza meg a szükséges eszencia típusát, hanem egy eszenciakombinációból a szervezet maga választja ki a gyógyulásához szükséges információkat.

Schüssler-sók

A Schüssler-sók hatásának szintén az a lényege, hogy a szervezetből hiányzó ásványi anyagok hatását azok információtartalmával pótolja. Dr. Wilhelm Schüssler német orvos 12-féle szerre egyszerűsített terápiájának lényegét így fogalmazta meg:

Terápiás eljárásom nem homeopátiás természetű, mivel alkalmazása nem a hasonlóság elvén alapul, hanem olyan élettani-biokémiai folyamatok befolyásolásán, amelyek az emberi szervezetben maguk is végbemennek.

Elgondolása szerint a szervezet számára az ásványi sók közvetlen pótlása helyett fontosabb azon információk sejtekhez juttatása, amelyek által képessé válnak a – táplálékkal a szervezetbe kerülő – ásványi sók hasznosítására. A különböző szervetlen sók hiányára elsősorban az arcdiagnosztika segítségével lehet következtetni, mivel a tünetek itt jelentkeznek a legszembetűnőbben.

Fitoterapia

A fitoterapia a gyógynövények hatóanyagai segítségével támogatja a szervezet működését, amelyek az ember legrégebbi orvosságai. A következetesen alkalmazott gyógynövény-terápia igen hatékony módszer, ráadásul a teák fogyasztása külön élvezetet is nyújt. A gyógynövények hatóanyagai leginkább forrázással vagy áztatással nyerhetők ki a különböző növényi részekből. A megfelelő gyógynövények kiválasztását, felhasználási módját és adagolását komolyabb probléma esetén érdemes szakemberre bízni, aki személyre szabottan állítja össze a szükséges hatóanyagokat.

A fitoterapia körébe tartoznak a gyógyító fűszernövények és gombák, aromák és illóolajok, kolloidoldatok és méhészeti termékek is. Mennyivel természetesebb lenne, ha az otthoni „házipatika” gyógynövényekből, homeopátiás szerekből, Schüssler-sókból és Bach-virágcseppekből állna, mintsem gyárban készült tablettákból, porokból és kapszulákból, amelyek alkalmazására legfeljebb vészhelyzetben kerülne sor.

Ortomolekuláris medicina

Az ortomolekuláris medicina egyfajta „hatóanyag-optimalizálásnak” fogható fel. A Linus Pauling Nobel-díjas vegyészprofesszor által megalkotott koncepció lényege a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek és antioxidánsok optimális arányának kialakítása, mivel tapasztalatai alapján a betegségek oka e hatóanyagok felborult egyensúlyában keresendő.

Bioenergetika

A természetes eljárások közé tartoznak a bioenergetikai módszerek is, amelyek az energiablokkok oldásával, az életenergia áramlásának biztosításával, az energiaszint növelésével érnek el gyógyító hatást.

Relaxáció

A relaxációt szolgáló módszerek – amelyeknek a stressz oldásában van fontos szerepük – az ellazuláson keresztül a regenerációt segítik elő. A mai világban, ahol szűkül a tér és szűkül az idő, s ahol a stressz levezetése természetes módon egyre kevésbé lehetséges, a relaxációs technikák mind nagyobb jelentőséggel bírnak.

Kineziológia

A kineziológia – amelynek szó szerinti jelentése „mozgástudomány” – az izomtónus finom és akaratlan változásainak észlelésével a tudatalattiba temetett emlékeket és rejtett belső konfliktusokat képes feltárni. Valójában olyan személyiség- és képességfejlesztő módszer, amely számos lelki problémát és feszült állapotot képes oldani.

A dr. George Goodheart által kidolgozott módszer lényegét saját megállapítása fejezi ki a legjobban:

A test sohasem hazudik, ha a megfelelő kérdést tesszük fel a megfelelő módon. – dr. George Goodheart 

Ha tudatunk nem is, de tudatalattink intelligenciája minden esetben ismeri a helyes választ. Az izmok tónusváltozásain keresztül érkező válaszok értelmezéséhez azonban tapasztalt személyre van szükség.

Neurofeedback terápia

A neurofeedback terápia lényege az agy működésének – a visszacsatolás, vagyis a „feedback” elvén történő – áthangolása, amely segíti a mindennapi stressz hatékonyabb kezelését, a szorongások oldását, a hangulat és a tanulási képesség javítását.

 

A relaxáción alapul! A kevésbé közismert szemtréning módszere nagyrészt szintén a relaxáción alapul. Sokan nem gondolnak arra, hogy a látás kevésbé optikai, mint idegrendszeri képesség. Valójában az agyunkkal „látunk”, szemünk csupán érzékeny és intelligens kamera. S mivel a látászavarokat nagyrészt a belső feszültség okozza, fontos a rendszeres relaxáció, amely az agy „lecsendesítésével” a látást is javítja.

Említhetnénk még számos további értékes lehetőséget és módszert a kínai és az ayurvédikus orvoslástól kezdve az új német medicináig, az erőszakmentes kommunikációtól kezdve a családállításig, mindez azonban nem feladata a könyvnek. A lényeg az, hogy bármilyen hatóanyag vagy módszer előnyeit élvezzük is, azok jótékony hatásai tartósan csak akkor érvényesülhetnek, ha mindezt a gondolkodás és az életmód egésze is támogatja.

Amíg gondjaink és problémáink megoldásában a természet erejét használjuk, jó kezekben vagyunk. Ha már orvos vagy sebész szükséges – bár segítő kezekben vagyunk így is -, többnyire nagyobb a baj. Ezért is fontos a megelőzés – testi, lelki és szellemi szinten egyaránt.

Amikor még nincsen baj – a megelőzés ereje

A tünetmentesség állapotában sokan gondolják úgy, hogy ha panaszmentesek, akkor egészségesek is egyben. A mindennapi élettel járó stressz, a lelki problémák, a véletlenszerű életmód és a környezet sokszor láthatatlan, de káros hatásai azonban előbb-utóbb a test finom energetikai rendszerében, majd magában a fizikai testben is kóros elváltozásokhoz vezetnek. A tünetek betegséggé alakulása hosszú folyamat eredménye, és mire a problémával küzdő tudatára ébred annak, hogy mi történik vele, hosszú évek telnek el.

Megelőzés, mint igazi megoldás

A megoldás ezért nem a már kialakult betegség kapcsán tett – többnyire kétségbeesés szülte – változtatás, hanem a megelőzés, a szervezet öngyógyító képességének támogatása. Ennek ellenére sokan csak akkor változtatnak vagy kérnek tanácsot, ha súlyosabb helyzet vagy tragédia kényszeríti őket. De kevés azoknak az orvosoknak a száma is, akik akkor adnának tanácsot, amikor még nincsen baj. Ez azonban nem mentség a páciens számára, főleg annak tudatában, hogy az orvos is válhat beteggé. Bár a vizsgálatok, beavatkozások és receptek konkrétabb segítségnek tűnnek, a természetes lehetőségek ismerete nélkül az orvos csak kevéssé képes támogatni a nőket problémáik tartós megoldásában.

A jövő orvosa ezért remélhetőleg nem gyógyszert ír majd fel a páciensnek, hanem érdekeltté teszi őt abban, hogy egészségesebben éljen, és a betegség kezelése helyett annak megelőzésében működik közre. Bár az optimális út mindenki számára mást jelent, az egészség szempontjait semmi és senki nem írhatja felül. Ehhez azonban mindkét félnek változnia és változtatnia kell.

Odafigyelés a dolgokra

A megelőzés valójában semmi mást nem jelent, mint nagyobb odafigyelést azokra a dolgokra, amelyek velünk történnek és amelyek a szervezetünkbe kerülnek. A változtatás nem nehéz. A stressz csökkenthető, a stressztűrő képesség javítható, a hormonegyensúly helyreállítható, a káros anyagok kiküszöbölhetők, a hiányzó hatóanyagok pótolhatók, a finomított szénhidrátok és más előnytelen élelmiszerek helyettesíthetők. Az ismeretek hiánya és az érdektelenség nemcsak luxus, hanem felelőtlenség is, önmagunkkal és másokkal szemben egyaránt.

S aki azt vallja, hogy az egészséges életmód drága, az nem gondolkodik hosszú távon. Ugyanazt az ételt táplálóbban is el lehet készíteni, ugyanazt az időt jobban is fel lehet használni, és ugyanazt az összeget okosabban is el lehet költeni. Az értéktelen termékekbe fektetett pénz és az elvesztegetett életidő soha nem térül meg.

Az értékesebb források és egészségesebb alternatívák felkutatására fordított idő, pénz és energia azonban egész életen megtérülő befektetés. A rendelkezésre álló lehetőségek tárháza széles. Ha az információk labirintusában mégis nehéz az eligazodás, rendelkezésre áll a józan ítélőképesség, az ésszerűség és az intuíció ereje. Bizonytalanság esetén azonban szükség lehet a természet elveit alapul vevő szakember tanácsára is, mivel a jó döntésekhez megbízható információk szükségesek.

A változtatások során először mindig a legalapvetőbb probléma megoldására kell törekedni, hogy a leginkább meggyengült terület ne sérüljön tovább. Erőltetni semmit nem érdemes, cselekedni azonban mielőbb kell, hogy ne a szükség kényszerítsen. Változtatni sohasem késő.

A megelőzés érdekében tett változtatások mellett

Érdemes azt is végiggondolni, hogy gyermekeink és unokáink számára nemcsak a genetikai információ adódik át, hanem mindazok az életviteli minták is, amelyek jövőjüket és életesélyeiket megalapozzák. S mivel minden döntésünknek az életminőségünket és jövőnket messzemenően befolyásoló következményei vannak, a fontos döntéseket még ma, és nem holnap kell meghoznunk.