Az energiaszegény táplálkozás
Az elhízással, ill. a túlzott kalóriabevitellel szemben számos vizsgálat támasztja alá a kalóriarestrikció pozitív élettani hatását. A kalóriarestrikció megnövelheti az élettartamot, és későbbi időpontra tolja az öregedési folyamatok révén megjelenő betegségeket. A kalóriarestrikció mind a perifériás, mind a centrális testsúlyszabályozásban érintett peptidek termelődését és hatékonyságát is befolyásolja. Mind a rövid, mind a hosszú távú kalóriarestrikció a leptinszint csökkenéséhez vezet. Kalóriarestrikció mellett az MC4R felülszabályozását írták le.
Éhezés során, alacsony leptinszint mellett szignifikánsan kevesebb ACTH, ill. alfa-MSH mutatható ki a nucleus arcuatusban, ami csökkent POMC-bioszintézisre utal. Ugyanakkor leptin adása éhező állapotban megakadályozza a POMC-származékok csökkent szintézisét.
A perifériás leptinszint csökkenése mellett fontos az inzulinszint változása is. Kalóriarestrikció mellett a bazális inzulinszint csökkent, de a táplálékfelvételt követően gyorsabban és tartósabban emelkedik az inzulinszint. Krónikus kalóriarestrikció mellett emelkedett bazális grelinszintet írtak le.
A kalóriarestrikció kedvező hatásairól az időskorúakra vonatkoztatva is vannak adatok. Idősekben fokozódott az NPY-szintézis és az NPY-szint a nucleus arcuatusban és a periventrikuláris területeken. Emellett 3 hónapos kalóriarestrikció mérsékelte a leptinszintet és a leptin hatékonysága, táplálékfelvételt csökkentő hatása is javult, csökkent a viszcerális zsír mennyisége. Felmerül, hogy a leptinérzékenység csökkenése szempontjából a korfüggő elhízás lehet fontosabb tényező a korral szemben, mivel a kalóriarestrikció helyre tudja állítani a leptinérzékenységet az idősekben is.
Táplálékaink az egészségvédelem szolgálatában
A szervezet alapvető energiaforrásai – és egyben felépítő molekulái – a fehérjék, a zsírok és a szénhidrátok. A felépítő és a lebontó anyagcsere-folyamatok során végbemenő biokémiai reakciókhoz létfontosságúak azonban a vitaminok és a nyomelemek. Táplálkozásbiológiai szempontból egyes energiát nem adó és nem esszenciális biológiailag aktív molekulák is jótékony, sok esetben betegség-megelőző hatással bírnak, továbbá az emészthetetlen rostanyagok és az élő baktériumokat tartalmazó készítmények is elengedhetetlen részét kell, hogy képezzék táplálkozásunknak.
A táplálkozástudomány más tudományterületekhez hasonlóan folyamatosan fejlődik és változik, olykor-olykor korábban megdönthetetlennek gondolt alaptéziseket is megpróbálják a kutatók megkérdőjelezni. A paradigmaváltás a tudomány természetes velejárója.
Napjainkban is komoly szakmai vita zajlik a makrotápanyagok helyes arányáról. Az egészséges táplálkozási ajánlások (12-15% fehérje, 30% zsír, 55-58% szénhidrát), ugyanis nem alkalmazkodnak kellőképpen a megváltozott testösszetételhez, és az sem jelentéktelen tényező, hogy az étrend betartása mekkora éhségérzettel jár.
Legújabb ajánlások
Mindazonáltal megemlítendő, hogy bár a tudományos eredmények mindenképp figyelemreméltóak, de vesebetegeknél és diabetesben a fehérjebevitellel mindenképp óvatosnak kell lenni.
Mi a helyzet a vitaminokkal?
A vitaminok és származékaik az élethez elengedhetetlenül fontos anyagok, amelyeket a szervezet nem tud előállítani. Leggyakrabban különböző biokémiai folyamatokat végző enzimek működéséhez szükségesek, hiányuk súlyos betegségek kialakulásához vezethet. Mostanra 13 ilyen vitamint határoztak meg, köztük a számunkra oly kedves C-vitaminnal, melynek citrusfélékből, majd a szegedi fűszerpaprikából történő izolálásáért és vizsgálatáért 1937-ben Szent-Györgyi Albertet orvosi és élettani Nobel-díjjal jutalmazták.
Az oldhatósági felosztás mellett az úgynevezett vitaminjellegű vegyületek megkülönböztetése is megjelent, ehhez azonban nem tartozik tudományos definíció, ezáltal sokan, sokféleképpen értelmezik, mi tartozik közéjük. A vitamin szó eredeti jelentése alapján csak azokat az anyagokat volna illendő ide sorolni, amelyek esszenciálisak, vagyis a szervezetünk nem képes azokat önállóan előállítani.
A vitaminok, vitaminjellegű anyagok, ásványi anyagok szükségleteinek megállapítása a táplálkozástudományi kutatások egyik legfontosabb területe, mi sem bizonyítja ezt jobban, mintsem hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tesz ajánlást erre saját, felkért kutatócsoportjai eredményei nyomán. Minden esetben fontos figyelembe venni, hogy nemtől, korcsoporttól, egészségi állapottól és életmódtól függően változhat a szükséglet.
Sajnálatos módon, bárminemű híresztelés ellenére, a tudomány mai általánosan elfogadott álláspontja az eddigi kutatási eredmények alapján az, hogy a napi beviteli értéket (ún. RDA%) meghaladó vitaminfogyasztás előnyös hatása nem bizonyított. Természetesen ez alól kivétel, ha valamely vitamin hiánybetegségének megszüntetése a cél. Sőt, meg kell említeni, hogy elsősorban a zsírban oldódó – és ez által a szervezetünkben nagyobb mértékben felhalmozódni képes – vitaminok esetében a túlzott bevitel súlyos tüneteket okozhat, tehát van maximális dózis. A „hipervitaminózis” mindenképp kerülendő.
A vitaminok, vitaminjellegű anyagok, bár kis koncentrációban vannak csak az élelmiszerekben jelen, de a szükséglet is csak mikrogrammnyi a legtöbb esetben, és az élelmiszert alkotó anyagok – mint környezet – kiváló hasznosulást tesznek lehetővé, szemben az általában szervetlen formával, ami egy tablettát jellemez.
Szükséglet a vitaminra
Mivel életünk során számos olyan állapot és időszak lehetséges, amikor a szükségletünk jelentősen megváltozik egy-egy vitaminra, ásványi anyagra vonatkozóan, ezen készítmények kiegészítés formájában történő bevitelének lehetősége megkérdőjelezhetetlenül indokolt és adott esetben fontos lehet.
Ami a vitaminjellegű hatóanyagokat illeti, ezek esetében valóban igaz, hogy a változatos táplálkozással minden szükségletünk fedezhető, azonban egyre több embernél megfigyelhető az étkezésében a változatosság hiánya, vagy egy már meglévő olyan kóros állapot, amikor ezeknek a készítményeknek a szedése is indokolttá válhat.