Nők egészsége

Mi a korai menopauza kiváltó oka, hogyan lehet a tüneteket enyhíteni?

A korai menopauza – vagyis a ciklus idő előtti, akár már a harmincas évektől kezdődő megszűnése – minden esetben kóros, szemben a változókorral, amely az ötvenes életévek előtt kezdődik, és a ciklus teljes megszűnéséig tart.

Leggyakoribb okai:

A túlterheltség, a stresszhatások, a petefészkek idő előtti kimerülése, a tüszők túlstimulálása, a magzati korban történt tüszősérülés, valamint a méh vagy a petefészkek műtéti eltávolítása, a „sebészi” menopauza. A méh eltávolítását követően a petefészkek sorvadása a tapasztalatok alapján hamarabb következik be, ami ösztrogénhiányos tünetekkel, progeszteronhiánnyal, kimerültséggel, hőhullámokkal, a nemi vágy csökkenésével, csontritkulással és más kiszámíthatatlan „klimaxos” panasszal jár.

Esettanulmány

Egy 42 éves nő elmondása:

A korom ellenére a menstruációm már fél éve elmaradt, és kifejezetten fáradékonynak érzem magam. Az elmúlt évek azonban magánéleti, családi és munkahelyi szempontból is nagyon megterhelők voltak. A panaszaimra hormonpótló terápiát kaptam, de a kellemetlen pattanások és a fokozódó szőrösödés miatt néhány hónap után abbahagytam.

Az elmúlt években egyre leküzdhetetlenebb, szinte kényszerítő édességvágy is gyötör. A súlyom makacsul és feltartóztathatatlanul gyarapodik, a hangulatom ingadozó lett, én magam szorongóvá és ingerlékennyé váltam. A memóriám észrevehetően romlott. A bőröm szárazabbá és az arcom még pattanásosabbá vált. Az utóbbi hónapokban erősen izzadok is.

Korábban a menstruációm aránylag rendben volt, bár néha erős fájdalom jelentkezett a vérzés első napjaiban. A menstruáció elmaradása miatt bizonyos szempontból kényelmesebbnek tűnik most az életem, mégis azt érzem, hogy ez így nincs rendben, ráadásul a túlsúlyommal sem tudok mit kezdeni már évek óta.”

A hölgy elmondása után, mit mutatott a diagnosztika, mit javasolt tenni?

A laboreredmények közül az ösztrogénszint szabályosnak, a progeszteron azonban ez esetben is alacsonynak bizonyult, aminek következtében az ösztrogén és a progeszteron aránya több mint negyvenszeres mértékben fel volt borulva. A laborleletek ezenkívül a szervezet kimerült állapotára és a petefészek elégtelen működésére utaltak, az állapot tehát valóban a változókornak felelt meg.

A hölgy azonban ehhez még túl fiatal volt, hiszen életkora alapján még jóval a menopauza előtt járt. A helyreállítás első lépését e hölgynél a hiányzó láncszem pótlása jelentette, hogy a petefészek működése helyreállhasson. A „meghozó” kezelés hatására a menstruáció eleinte rendszertelenül ugyan, de négy hónap múltán visszatért.

A kezdetben nagy mennyiségű, bőséges vérzést az ösztrogéntúlsúly miatt hónapokon át túlépült méh-nyálkahártya okozta, amelynek mennyisége később csökkent. A menstruáció azóta is rendszeresen jelentkezik. A hormonegyensúly helyreállítása az elhízás tekintetében azonban csak részben felelős, így a súlyfelesleg leadása érdekében az életmód és néhány táplálkozási szokás megváltoztatására is szükség volt.

Korai menopauza kialakulásakor:

Az idegrendszer a petefészket az agyalapi mirigyen keresztül folyamatosan próbálja működésre bírni, ezért a petefészek működését serkentő hormonok (FSH, LH) szintjei megemelkednek. Az ilyenkor alkalmazott ösztrogénpótlásnak – dr. Lee szerint – nincs sok értelme, mivel nagy valószínűséggel eleve ösztrogéndominancia áll fenn. A nagyfokú soványság azonban szükségessé teheti az ösztrogén pótlását természetes növényi ösztrogénekkel.

Korai menopauza jellemzői

A menstruáció idő előtti elmaradása mellett  jellemzők a hőhullámok, az alvászavarok, a hangulatingadozások, az izzadékonyság, valamint – a gyermekvállalás esélyének korai csökkenése miatt – a depresszió és más lelki problémák. Ezért számos nő fordul szakemberhez vagy antidepresszáns készítményhez. Talán sokuknak adhatja vissza a reményt az a tudat, hogy ha a korai menopauza oka az ösztrogéndominancia vagy más hormonális zavar, akkor annak megszüntetésével a ciklus számos esetben visszaállítható.

Noha a helyreállítás esélyei az ok jellegétől függően eltérők, mégsem reménytelenek. Ha a hormonális problémát sikerül megszüntetni, és a káros tényezőket kiiktatni, valamint egyéb feltételek is adottak, a petefészkek sok esetben még felébreszthetők korai álmukból.

Androgén tünetek – férfias jegyek

Férfi-, azaz androgén hormonok kis mennyiségben a női szervezetben is termelődnek, amelyek egyrészt az ösztrogének előállításának közbenső állomásai, másrészt jelenlétükkel hozzájárulnak a hormonegyensúly fenntartásához.

Fontosak a csont-anyagcsere, a bőr, a hajtüszők és a faggyúmirigyek működésének szabályozásában, és nélkülözhetetlenek a nemi vágy fenntartásában. Túlzott jelenlétük azonban nemcsak megzavarja a petefészek működését, de férfias tünetek és meddőség kialakulásához is vezet.

A férfihormonok túltermelődése a következőkben nyilvánulhat meg:

  • fokozott faggyútermelés, pattanások, bőrgyulladások
  • zsírosabb haj, hajhullás, fejtetői hajritkulás
  • fokozott szőrnövekedés
  • hasi elhízás, vastagabb derék és csípő
  • izmosabb alsó végtagok
  • hangulatingadozás, ingerlékenység, agresszivitás
  • petefészekciszták, policisztás petefészek szindróma
  • menstruációs zavarok
  • fájdalom a ciklus közepén
  • anovuláció, meddőség

Androgén típusú hormonzavar jelei

A nemi érés idején megjelenő pattanások a felnőttkorra sem múlnak el, vagy ha ilyenkor új tünetként jelentkeznek. Az eredetileg finom, nőies szőrzet megerősödése az ajkak felett, az álltájékon, az alhas területén, a fanszőrzet tájékán, a karokon, a combokon, a lábszáron, valamint a mellbimbók körül akár rendszeres szőrtelenítést vagy borotválást is szükségessé tehet.

Amíg azonban a hormonális egyensúlyzavar fennáll, mindez csak átmeneti megoldást jelent. Az állapot súlyosbodására a szőrzet megerősödésén túl a pattanások makaccsá válása, a tüszőrepedés és a menstruáció ritkulása, előrehaladottabb esetben a csikló megnagyobbodása, valamint a hang mélyülése utal.

Zsírlerakódások

A hasi és deréktáji területeket érintő „alma” típusú elhízás miatt még vékonyabb testalkat és karcsú lábak mellett is jellemző lehet a vastagabb derék és „úszógumi” kialakulása. A férfias típusú elhízás azért jelent nagyobb veszélyt a nőkre egyébként jellemzőbb – a petefészek működési zavarából eredő – csípőtáji elhízásnál, mert együtt jár a hasi szervek elzsírosodásával, ami nagymértékben növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

A hasi és deréktájékon elhízott, izmosabb lábú, erősebb szőrzetű – és általában policisztás ovárium szindrómában is szenvedő – nők agresszívebbé válása szintén az állapot részjelensége. Mindezt tovább fokozza a vércukorszint ingadozása miatti gyakori éhségérzet, valamint a nehezen csillapítható, kínzó édességvágy is.

A férfihormonok túlsúlyának milyen kiváltó okai lehetnek?

A finomított szénhidrátok rendszeres fogyasztása, az inzulinszint következményes emelkedése, a progeszteronhiány és az ösztrogéntúlsúly, a fogamzásgátlók alkalmazása, vagy a testsúly gyarapodása. A férfias tünetek kialakulásának közvetett oka lehet az is, ha a tüszőrepedés elmarad, és emiatt az agyalapi mirigy – a tüszőrepedés érdekében – egyre nagyobb mennyiségben termeli a sárgatest érését serkentő (LH) hormont.

Az androgén túlsúly gyakran együtt jár más kórállapotokkal is, például a menstruációt megelőző tünetegyüttessel (PMS) vagy a policisztás petefészek szindrómával (PCOS). Változókor, valamint korai menopauza esetén a férfihormonok hatása a női hormonok csökkenése miatt is erősebbé válik.

Jó tudni! Magyarországon jelenleg nem jellemző a dihidrotesztoszteron-, csak a tesztoszteronszint mérése.

A helyzetet tovább rontja a progeszteron hiánya, mivel ilyenkor a tesztoszteron nagy része erősebb hatású férfihormonná, dihidrotesztoszteronná (DHT) alakul. Ez a hormon a hajhagymák károsítása révén közvetlenül felelős a fejtetői hajritkulásért és kopaszodásért, valamint a nehezen múló, makacs – főleg áll környéki – pattanásokért és bőrgyulladásokért. A hormon átalakulását egy enzim szabályozza, amelyet a progeszteron természetes módon gátol.

Progeszteronhiányban ez a fékező hatás elmarad, és a túlsúlyban lévő tesztoszteron egyre nagyobb hányada alakul át agresszív férfihormonná. Mivel az átalakulás miatt a tesztoszteron szintje egyre jobban csökken, nem ritka, hogy a hormondiagnosztika során a tesztoszteronszint normálisnak bizonyul, és a férfihormonok túlsúlya észrevétlen marad. A tünetek egyre intenzívebb megjelenése azonban jól jelzi a hormonális probléma jelenlétét.

A hormondiagnosztika során jellemző továbbá a progeszteron alacsony szintje, az ösztrogén túlsúlya, sok esetben pedig a stresszhormon, a kortizol csökkent volta is. A hiányzó progeszteron természetes pótlása ezért többnyire csak életmódbeli és étrendi reformokkal együtt javíthat hatékonyan az állapoton.

Androgéntúlsúly okozta hajhullás progeszteronhiányban

Az androgén tünetek felszámolásában elsődleges a hormonegyensúly helyreállítása, elsősorban a csökkent vagy hiányzó progeszteron pótlása, és az ösztrogén kordában tartása. A hormonális eredetű hajhullás kezelésében hasznos lehet továbbá a férfihormonok túlsúlyát csökkentő hatóanyagok – fűrészpálma, fodormenta, reishigomba -alkalmazása is.

A férfias tünetek minél korábbi visszaszorítása nemcsak a női egészséget védi, de számos, az „elférfiasodás” okozta lelki probléma megoldásában is segít, hogy egy nő belsőleg és külsőleg is nőnek érezhesse magát.

Egy vékony test a zsír börtönében – a súlygyarapodás hormonális háttere

„Hónapok óta nem vacsorázom, alig eszem kenyeret, tésztát és édességet, hetente többször járok edzőterembe, és mégsem fogyok…” – hangzik a panasz a negyven körüli, de sokszor a fiatalabb hölgyektől is.

A túlsúly azonban összetett probléma, amelynek hátterében mindig több tényező áll. Bár leggyakoribb okai a táplálkozási és életviteli szokásokban keresendők, a hormonális tényezők szerepe legalább ilyen fontos. Ide tartozik például a pajzsmirigy-alulműködés, az inzulintöbblet, az androgén túlsúly, az ösztrogéndominancia vagy a mellékvese-túlműködés.

De oka az elhízásnak az is, hogy 35-40 éves kor felett már kevesebb tüszőérés és -repedés történik, így egyre kevesebb progeszteron termelődik. A kialakuló ösztrogéntúlsúly hatására felgyorsul a zsírlerakódás, elsősorban a derék- és csípőtájon. Fogamzásgátlót szedő nőknél az ovuláció rendszeres elmaradása miatt mindez hatványozottan jelentkezik. Az ösztrogéndominancia következtében elszabaduló testsúly képes dacolni akár a leghatékonyabb fogyókúramódszerrel is, amelyet az elégtelen energiabevitel vagy koplalás mellett végzett megerőltető mozgás tovább konzervál.

Kiesik ilyenkor a progeszteronnak az a hatása is, amely elősegíti a zsír energiává alakítását.Ehhez járul az állati eredetű táplálékokból, számos élelmiszerből, napi használatú termékből, valamint a környezetből a szervezetbe jutó ösztrogénmennyiség. Minél több az ösztrogén, annál több a zsír, és minél több a zsír, annál több az ösztrogén. Idővel egyre nehezebb kilépni az ördögi körből, amely mindaddig nem ér véget, amíg a hormonális egyensúly helyre nem áll.

Egyre makacsabbá váló túlsúlyesetén

Az elhízás nemcsak következménye, de oka is lehet az ösztrogéndominanciának, mivel a nagyobb mennyiségű zsír több ösztrogént képes tárolni. Túlsúly esetén ezért szinte mindig létrejön hormonális egyensúlyzavar. A rejtett hormonzavar kialakulása a fogyókúra némelyik irányzata mellett sem ritka, akár még enyhébb túlsúly esetén is. A menopauza hormonális változásai szintén makaccsá tehetik a túlsúlyt.

Jegyezzük meg! A progeszteronnak ez a hatása biztosítja, hogy az anya akkor is ki tudja hordani a gyermekét, ha éhezik, és képes legyen energiatartalékai nagy részét a fejlődő magzatnak átadni.

Az elhízás elkerülhetetlenül káros hatással van a női ciklusra, valamint minden szervrendszerre és életfolyamatra. De a túlsúllyal „őrlődik” a lélek is. Gyakran derül ki, hogy az elhízás mögött megoldatlan lelki problémák, gyermekkori elfojtások állnak, s az ezekből származó frusztrációt a túlevés vagy a nassolás kompenzálja. Ezek azonban csak időlegesen feledtetik a nehézségeket, ugyanakkor egyenes utat jelentenek az elhízás felé. Az önértékelési zavarok tovább fokozzák a túlsúllyal kapcsolatos terheket.

A túlsúly számos következménnyel jár a női szervezetben:

  • cikluszavarok
  • menstruációs problémák
  • vérzéskimaradás
  • anovuláció
  • ösztrogéndominancia
  • férfias tünetek megjelenése
  • policisztás ovárium szindróma
  • teherbeesési problémák, vetélés, meddőség
  • anyagcsere-, légzőszervi és keringési zavarok
  • inzulinrezisztencia, cukorbetegség
  • immunrendszeri gyengeség
  • gyulladások, allergiák
  • daganatos betegségek
  • ízületi kopás, csontritkulás
  • önértékelési zavarok, lelki problémák

Ha valaki bepillanthatna egy képzeletbeli kamerába, és láthatná a szervezetében az évek során lerakódott zsírmennyiséget, talán hajlandó lenne változtatni az életén. Többnyire azonban csak akkor, ha már baj van. A hiba és a fogyási kísérletek kudarcainak oka azonban sokszor nem a fogyni vágyóban van, hanem a hormonegyensúly felborulását okozó tényezőkben. A „hormonális kézifék” mindaddig nem engedi leadni a pluszkilókat, amíg a túlsúlyt fenntartó hormonális okok fennállnak.

Ezek megszüntetése mellett azonban természetesen a megfelelő táplálkozás és életmód kialakítása is szükséges.