Egy kis visszatekintés – Csökkentsük a szénhidrátok fogyasztását!
Az időszámításunk előtti V. században Szusruta indiai orvos már akkor a testgyakorlást írta elő az elhízott cukorbetegeknek, amikor kollégái még babonás jelekből és a csillagok állásából diagnosztizáltak. A XIX. századi francia doktor, Apollinaire Bouchardat megfigyelte, hogy páciensei vizeletéből eltűnt a cukor, amikor 1870-ben a poroszok négy hónapig ostromolták Párizst, és a városban elfogyott az élelem – különösen a kenyér.
A későbbiekben a tapasztalatai alapján azt tanácsolta cukorbajos betegeinek, hogy csökkentsék a kenyér, illetve más keményítőtartalmú ételek fogyasztását, továbbá időnként koplaljanak, miközben kortárs kollégái ennek éppen az ellenkezőjét javallottak.
Egy kis visszatekintés
A XX. században a Principles and Practice of Medicine (Az orvoslás alapelvei és gyakorlata) című, korszakalkotó könyvében dr. William Osler, legendás orvosprofesszor – a Johns Hopkins Kórház négy alapítójának egyike – a diabéteszesek számára kétszázalékos szénhidráttartalmú diétát ír elő. Egy 1922-es közleményben dr. Frederick Banting leírja, hogy hasnyálmirigy-kivonatot fecskendezett be cukorbeteg gyermekeknek. A dolgozatában az áll, hogy ettől független megfigyelései szerint a szénhidrátok szigorú korlátozásával – napi 10 gramm bevitelével – tartotta kordában a vizeletbe kerülő glükóz mennyiségét.
Nem biztos, hogy meg lehet mondani, melyik terápia sikeres
Az olyan primitív diagnosztikus módszereken alapuló, mint a vizelet körül gyülekező legyek megfigyelése, a vizelet kóstolgatása vagy a modern vércukorszintmérés, illetve a hemoglobin Alc meghatározása.
A hemoglobin a vörösvértestekben található molekula, amely az oxigént szállítja. Amikor a vércukorszint magasabb, a fokozott glükáció miatt több glükóz kötődik a hemoglobinhoz, így laboratóriumi méréssel lehetővé válik a glükózzal összekapcsolódott formájának – a hemoglobin Alc, röviden HbAlc-nek – a meghatározása. Minél magasabb a vércukorszint, annál nagyobb a glükózzal összekapcsolódott HbAlc százalékos aránya a teljes hemoglobin-mennyiségen belül
- Milyen pocak?
- Nem a nagyi sütije, hanem a „modern” búza megteremtése
- Radikális „búzaeltávolító” műtét
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezek a vizsgáló eljárások várhatóan bizonyító erejűek lesznek a diabétesz frontján
A XX. század végi zsírkorlátozó, teljes kiőrlésű termékek fogyasztására ösztönző koncepció miatt nagy hiba lenne az okos és körültekintő Osler, valamint Banting tanításait elfelejteni. Sok más vívmányukhoz hasonlóan nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni a cukorbetegség kezelésében általuk alkalmazott szénhidrát-restrikciót.
Szénhidrát-intolerancia
Némi halovány fényt már látok pislákolni az alagút végén. Az orvostársadalom kezdi elfogadni, hogy a diabétesz alapja a szénhidrát-intolerancia.
A cukorbetegség ennek „csak” mellékterméke – ennek a nézetnek a szószólója dr. Eric Westman, a Duke Egyetem professzora; dr. Mary Vernon, a Kansasi Egyetem súlykontroll-programjának volt vezetője és az Elhízással Foglalkozó Orvosok Szövetségének volt elnöke; valamint a neves tudós, dr. Jeff Volek, a Connecticuti Egyetem professzora. Westman és Vernon például beszámolt róla, hogy amikor korlátozták pácienseik szénhidrátfogyasztását, akkor általában már a diéta első napján 50 százalékkal csökkent az inzulinszükségletük.
Volek és munkatársai ember- és állatkísérletekben is többszörösen igazolták, hogy a szénhidrátok radikális megvonása csökkenti az inzulinrezisztenciát, az étkezés utáni rossz közérzetet, valamint a viszcerális zsír mennyiségét.
Csökkentsük a szénhidrátok fogyasztását!
Az elmúlt évtizedben több kutatás is bizonyította, hogy a szénhidrátok fogyasztásának csökkentése cukorbetegeknél fogyást, illetve a vércukorszint javulását eredményezi. Az egyik vizsgálatban napi 30 grammra korlátozták a szénhidrátfelvételt, és a következő egy évben az átlagosan 5 kilogrammos fogyás mellett a HbAlc százalékos aránya 7,4-ről 6,6 százalékra csökkent (a HbAlc aránya a megelőző 60-90 nap glükációs történéseiről tájékoztat -erről később lesz szó).
Egy másik, a Temple Egyetemen végzett kutatásban azt tapasztalták, hogy a napi 21 grammra leszorított szénhidrátfogyasztás mellett az elhízott cukorbetegek az első két hétben átlagosan 1,6 kilogrammot fogytak, miközben a HbAlc-szintjük 7,3-ról 6,8 százalékra ment le, és a betegek 75 százalékánál csökkent az inzulinrezisztencia.
Westman kísérletei egyértelműen azt bizonyítják, hogy a szénhidrátok – köztük az „egészséges étrend” domináns részét képező búza – csökkentése nemcsak a vércukorszintet javítja, hanem teljesen kiküszöböli az inzulinkezelést felnőttkori (IL típusú) diabéteszben.
Westman publikációi
Westman egyik nemrégiben megjelent publikációjában leírta, hogy 84 elhízott cukorbeteget szigorú, alacsony szénhidráttartalmú – búza-, kukorica-, cukor-, burgonya-, rizs- és gyümölcsmentes diétára fogtak, hogy napi legfeljebb 20 grammra korlátozzák a fogyasztásukat (ahogyan Osler és Banting a XX. század elején).
Hat hónap múlva a zsigeri zsír mennyiségének tekintetében mérvadó derékbőség a betegeknél 12,7 centiméterrel csökkent; 11,1 kilogrammal lettek könnyebbek; a trigliceridszintjük 0,79 mmol/l-rel alacsonyabb lett; a HbAlc aránya 8,8-ről 7,3 százalékra ment le. A páciensek 95 százaléka kevesebb diabéteszes gyógyszerre szorult, sőt 25 százalékuknál minden készítményt egyszer és mindenkorra le lehetett állítani.
Westman módszerével tehát csak táplálkozástani módszerekkel – és nem gyógyszerekkel – meg lehetett gyógyítani a betegek egynegyedét, vagy legalábbis csak diétával olyan mértékben lehetett javítani az állapotukat, hogy később nem szorultak semmilyen készítményre, és a többi cukorbetegnek is lejjebb ment a vércukorszintje, ezért kevesebb inzulinra és más gyógyszerre volt szükségük.
Mit bizonyít mindez?
Az eddig megjelent közlemények egyértelműen bizonyítják, hogy a szénhidrátbevitel csökkentése javítja a vércukorszintet, és csökkenti a hajlamot a diabéteszre. Kisarkítva azt mondhatjuk, hogy mindössze hat hónap alatt szükségtelenné lehet tenni a gyógyszereket. Ki merem jelenteni, hogy bizonyos körülmények között ez tényleges gyógyulást jelent – feltéve, hogy nem kerülnek vissza az étrendbe a cukrok és keményítők.
Ehhez persze az is kell, hogy elegendő mennyiségű normális béta-sejt maradjon a glükotoxicitás, a lipotoxicitás és a gyulladások viharai után. Ebben az esetben nagyon is lehetséges, hogy a cukorbetegek és a diabéteszt megelőző állapotban levők teljesen meggyógyuljanak. Az Amerikai Diabétesz Szövetség zsírszegény diétára vonatkozó ajánlásai mellett azonban mindez elképzelhetetlen.
A fentiek alapján gyaníthatjuk, hogy a cukorbetegség visszafordítása mellett, a prevenciója még könnyebben, még kevesebb dietetikai erőfeszítés árán is megvalósítható.
Ezeket meg lehetne tartani egy Westman programjánál kevésbé szigorú diétában. Elég lenne csak a leggyakoribb, legalattomosabb, a vércukorszintet legjobban fokozó valamit száműzni. Az eddigi tapasztalataim szerint lemenne a vércukor- és a HbAlc-szint, csökkenne a zsigeri zsír mennyisége, ezért jelentősen vissza lehetne szorítani az össznemzeti járványos elhízást és diabéteszt. A kór gyakorisága visszatérne az 1958 előtti, a ruhaméret pedig az 1950-es szintre, a repülőgépeken pedig kényelmesen elférnének egymás mellett a normál méretű utasok.
A búza és a gyermekkor ( I. típusú) diabétesz
Az inzulin, a béta-sejtek és más saját fehérjék ellen termelődő antitestek a hasnyálmirigy autoimmun károsodását okozzák. A cukorbeteg gyermekeknél a szervezet más szövetei ellen is termelődnek ellenanyagok – egy tanulmány szerint 24 százalékuknál jelennek meg ezek az úgynevezett „autoantitestek”, szemben a nem cukorbetegekkel, akiknél csak 6 százalékban fordulnak elő.
Eközben a felnőttkori (II. típusú) cukorbetegség gyermekkori gyakorisága is növekszik a túlsúly, az elhízás és a kevés mozgás – azaz a felnőtteknél ismert okok – következtében, és sajnos ugyanígy emelkedik az I. típusú kórforma gyakorisága is. A NEI és a BFPK közös támogatásával végzet SEARCH (a betűszó jelentése: „keresés”) felmérésben 1978 és 2004 között monitorozták a gyermekkori diabéteszt. Kiderült, hogy az új diagnózisok száma évente átlagban 1,27 százalékkal emelkedett. A legnagyobb növekedést a 4 évesnél fiatalabbaknál tapasztalták. Az 1990 és 1999 között végzett európai, ázsiai és dél-amerikai kutatások hasonló eredménnyel zárultak.
Miért nő az I. típus gyakorisága? Valószínűleg valamilyen ágensnek köszönhetően, amely abnormális immunválaszt vált ki a gyermekeknél. Néhány tudományos szervezet szerint vírusfertőzés indíthatja el a folyamatot, mások olyan génkifejeződési jelenségekre gyanakszanak, amelyek a genetikailag fogékonyaknál kiváltják a kórképet.
És mi van akkor, ha ez a faktor a búza?
1960 óta a kenyérgabonánk génállománya rengeteget változott – például létrehozták a törpefajokat -, és elég szorosnak látszik az összefüggés a kórkép – valamint a cöliákia és más betegségek – esetszámának növekedésével.
Van két rendkívül beszédes tapasztalat:
- Az egyik, hogy a cöliákiás gyermekeknél tízszer nagyobb az I. típusú diabétesz kockázata.
- A másik szerint az I. típusú diabéteszben szenvedő gyermekeknél 10-szer vagy 20-szor gyakrabban találhatók meg a cöliákiás markerek. A két jelenség együttesen jelentősebben növeli a búza kóroki valószínűségét, mint egymagában.
Van egy kínos kérdésem: vajon a búza kiküszöbölése rögtön a szülés után megakadályozhatja-e az I. típusú diabétesz kialakulását?
Valószínűleg igen, ugyanis a génszerkezetük alapján a betegségre hajlamos egereknél a kórkép kockázatát 64-ről 15-re csökkentette a gluténmentes étrend, emellett a rágcsálóknál nem alakultak ki cöliákiás bélelváltozások sem. Ugyanilyen tanulmányt embereknél eddig még nem végeztek, ezért egyelőre a kérdésem is megválaszolatlan.
Az Amerikai Diabétesz Szövetséggel sok mindenben nem értek egyet, de egyvalamiben igen: az I. típusú cukorbetegség megállapításakor a gyermekeket cöliákiára is ki kell vizsgálni. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy negatív esetben is néhány évente – felnőttkorban is folyamatosan – meg kell ismételni a vizsgálatokat. Noha egyetlen hivatalos intézmény sem ajánlja, szerintem nem követek el hibát, amikor azt mondom, hogy a cukorbeteg gyermekek szüleinek érdemes kiküszöbölniük a kis betegek étrendjéből a búza és más növények gluténjét.
És mi lehet a helyzet a családtagokkal?
Nekik is érdemes lenne kerülniük az autoimmun válaszokat és cukorbetegséget előidéző búzát? Nos, ezt senki sem tudja, pedig tényleg jó lenne tudni a választ. A gyermekkori diabéteszes esetek gyakoriságának növekedése miatt rá kellene ébrednünk arra, hogy sürgető problémáról van szó.
Az ítélet: bűnös!
A búza bűnös az elhízásban, valamint a diabéteszben, és erről eszembe jut O. J. Simpson pere. A bűncselekmény helyszínén megtalálták a bizonyítékokat, a vádlott a tanúk szerint gyanúsan viselkedett, nála volt az áldozat véres kesztyűje, volt indítéka, lehetősége… az ügyvédek jogi csűrés-csavarása miatt mégis felmentették.
A cukorbetegség ügyében minden bizonyíték a kezükben van a búza ellen. Csaknem minden más tápláléknál jobban növeli a vércukorszintet; glükotoxicitást, lipotoxicitást és gyulladást okoz; fokozza a viszcerális zsír felhalmozódását; egyértelműen kapcsolatba hozható az elmúlt harminc esztendőben tapasztalt súlygyarapodással és elhízással… mégis felmentést kapott attól az „álomcsapattól”, amelyet az EÁMM, az Amerikai Dietetikusok Szövetsége, az Amerikai Diabétesz Szövetség és a többi sóhivatal alkot. Ezek egy követ fújnak abban, hogy szerintük a búzát bőségesen fogyaszthatjuk. Ezt a legmenőbb sztárügyvéd sem fundálhatta volna ki jobban.
Mi ez, ha nem „téves ítélet”?
Az ember egészségének bíróságán szerencsére megvan a lehetőség a perújrafelvételre, meg lehet győzni az esküdteket a vádlott bűnösségéről, és ki lehet tiltani a búzát az életünkből.